Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Index robbantotta a közegészségügyi nyári botrányt, miszerint emberi fekáliából származható baktériumokat mutattak ki az egyik ismert csoda ásványvízből. A vizsgálatot többször megismételték, második mintában bár voltak baktériumok a vízben, de a nagyon veszélyes nem volt köztük.

Néhány héttel ezelőtt élsportolók közreműködésével jelentették be a palackozott pi-víz, az Elixina piacra dobását. Mivel ezt lezárt műanyag palackokban árulják, sokkal inkább alkalmas a laboratóriumi tesztre, mint a korábbi, kisipari módszerrel előállított, és ki tudja, milyen tisztaságú, otthonról hozott edényekbe töltött elődjei.

Az Index.hu  így laborba is küldte a csoda pi-vizet, mert kíváncsiak voltak, hogy kimutatható-e benne bármilyen különbség a sima csapvízzel szemben. Az eredmény a labortesztet végző szakembereket is megdöbbentette: Klebsiella oxytocát, egy potenciálisan veszélyes kórokozó baktériumot találtak benne, amely szélsőséges esetben antibiotikum-rezisztenssé válhat, vérzéses vastagbélgyulladást, sőt szepszist és halált is okozhat. A szakértő szerint a fertőzött vizet tilos meginni. A baktériumfertőzés forrása legtöbbször az emberi ürülékkel történt szennyeződés- írja a portál

„A mérések eredménye szerint a palackozott pi-víz az ásványvizekre vonatkozó előírásoknak nem felelt meg annak mikrobiológiai állapota miatt. A bakteriológiai vizsgálatok szerint ugyanis coliform baktériumok száma a 0 telep/250 ml előírással, vagyis a zéró toleranciával  szemben 5100 telep/250 ml értéket mutatott. – tájékoztatta a portált  Szigeti Tamás.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy ez a szennyezettségi állapot nem szükségszerűen a pi-víz „pi” jellegéből adódik, hanem valószínűleg a víz kitermelése, kezelése, palackozása során valahol technológiai és/vagy élelmiszerhigiéniai problémák állhattak elő.

A vizsgálatot újra megismételték, vásároltak egy újabb palack vizet. Az új mintán is elvégzett mikrobiológiai vizsgálat eredménye szerint „a múltkori mintához képest a második alkalommal behozott pi-vízben nem találtunk kimutatható mennyiségű coliform baktériumot. Ezzel szemben a 22 és 37 Celsius fokon mért telepszám rendre 59 000 és 42 000 szám/ml volt” – tájékoztatta az Indexet dr. Szigeti Tamás. A telepszám általánosságban az összbaktériumszámot jelenti.

A szakember úgy vélekedik, hogy az első mintát egyszerűen az szennyezhette be, hogy valaki a WC használat után nem mosott kezet. A portál megjegyzi,  tény, hogy mindkét, eltérő helyen, eltérő időben vásárolt pi-víz mintában hihetetlenül magas baktériumszámokat találtunk, megdöbbentő volt, hiszen az első, coliform baktériumokkal fertőzött vízminta potenciálisan súlyos betegséget is képes okozni.

A cég az Index megkeresésére nem válaszolt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here