Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Momentum Mozgalom közleményben számolt be arról, hogy az európai parlament harmadik legnagyobb frakciója, a Renew Europe liberális frakció keddi ülésén a frakció tagjai egyhangúlag úgy döntöttek, hogy nem szavazzák meg sem a Fidesz, sem a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) jelöltjeit a bizottságok elnöki és alelnöki pozícióinak megválasztásakor.

Az előző parlamenti ciklusban mindkét párt ellen eljárás indult a 7-es cikkely szerint, amiért kormányaik vezető erejeként megsértették az alapvető európai értékeket. Dacian Cioloş, a Renew Europe  frakcióvezetője a közlemény szerint így indokolta a döntést:

„A Renew Europe az európai értékek mentén alakult, elkötelezetten támogatjuk a demokráciát és a jogállamiságot. Ezért holnap, a parlamenti bizottságok elnökeinek és alelnökeinek megválasztásakor, nem fogunk a 7-es cikkely szerinti eljárás alá tartozó országok kormányzó pártjainak jelöltjeire szavazni. A Renew Europe azt javasolja, hogy az EPP és az ECR állítson olyan jelölteket, akik valóban tiszteletben tartják a közös európai értékeket.”

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője pedig az alábbi nyilatkozatot tette:

„Örülünk, hogy egy olyan frakcióhoz tartozunk, amely értékalapon politizál – nem adhatjuk ugyanis ahhoz a nevünket, hogy Európa-ellenes képviselők fontos uniós bizottságokat elnököljenek. Ez nem csak magyar kérdés, ez egy európai kérdés. Nem vagyunk hajlandóak megszavazni fontos pozícióba olyan pártoknak a képviselőit, akik épp olyan rendszereket működtetnek Magyarországon és Lengyelországon, amilyen rendszerek ellen a Momentum létrejött. Ez nem jelenti azt, hogy ne szavaznánk meg más, a Néppárt által jelölt tisztességes konzervatív politikusokat – nem a konzervatívok, hanem az Európa-ellenesek azok, akik elfogadhatatlanok számunkra.”

Donáth a Facebook-oldalán ezt annyival egészítette ki, hogy „a frakció, részben a momentumos képviselők felszólalásainak hatására arra a konklúzióra jutott, hogy nem tudja olyan pártok képviselőit támogatni, amelyek hazájukban lebontják a jogállamot és letérnek az európai integráció útjáról.”

A Renew Europe (amely az egykori liberális ALDE frakció, új liberális formációk, és az Emmanuel Macron vezett En Marche! EP-képviselőiből jött létre) összesen 108 képviselőt tudhat soraiban a 751 fős parlamentben, közülük 2-t ad a Momentum.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here