Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ha valami innováció volt az elmúlt években a politikai kommunikációban az nem más, mint a Facebook-chatrobot alkalmazása, amit Magyarországon a 2018-as országgyűlési választási kampányban Gyurcsány Ferenc vetett be először.

Az, hogy Gyurcsány Ferenc rád ír még a jobboldali újságokban is téma volt, a DK elnöke mindig is előszeretettel használta az újszerű kommunikációs megoldásokat a politika készítés során. Ő volt az első magyar politikus aki blogot indított és ő volt a sorban az első, aki berőfentett egy chatrobotot facebook oldalán.

Azonban Gyurcsány egyedülállóságának vége, ugyanis Karácsony Gergely az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje is átvette a Gyurcsányi-varázstrükköt és most már Gergőre is rá lehet írni és ő is időről-időre rád ír.

Bár itt jegyzem meg, hogy nyilván egyik chatrobotot sem maga a politikus működteti, de hiába az első az igazi. Gyurcsány ezen a csatornán sokkal könnyedebben és személyesebben kommunikál. Már a remek piros tornacipőjét is megmutatta, amit Instára tolt fel.

Addig Karácsony komolyra veszi a figurát és egy cseppet kincstári stílusban, Budapest fontos kérdései miatt írogat rá azokra, akik kérték tőle. Legutóbb épp egy kvíz segítségével világított rá Tarlós és a fővárosi Fidesz elhibázott lépéseire.

Összegezve a Facebook Messengeren történő üzenetküldés igen fontos és hasznos tud lenni a kampányba, nem csak a mozgósításra de, mint ahogy látjuk egy kérdés megvitatására is alkalmas.

Ezen a platformon a Fidesz és a magyar jobboldal teljesen le van maradva, így igen csak alkalmas arra, hogy az ellenzéknek egy kitörési pont lehessen, egy remek ellensúly a Fidesz média uralmával szemben a személyes rövid üzenetek.

Ja és nekünk, a Hír Hugónak is van chatrobotunk, amin híreket küldünk, ha szeretne rá feliratkozni kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az „Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy „szia” és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetszik és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here