A rendőrség honlapján számolt be egy nem minden napi történetről. Igazából az ügy gyönyörűen bemutatja, hogyan is működik a Fidesz-világ: no-name Fidesz államtitkárok odatelefonálgatnak boltokba, hogy kell nekik valami. Mivel tényleg ennyire aljas a rendszerünk, ezért a vállalkozó nem is feltételezte, hogy kamu az egész.

Tavaly októberben érkezett feljelentés a rendőrségre arról, hogy egy férfi több millió forinttal károsított meg egy debreceni üzletet. A debreceni férfi főleg műszaki cikkeket árusító boltokat szemelt ki, majd államtitkárnak adta ki magát, és politikai kapcsolataira hivatkozva félrevezette az eladókat.

Több millió forint értékben hozott el laptopokat, számítástechnikai eszközöket az üzletekből, de volt olyan ajándékbolt, ahonnan borokat és kristálypoharakat vitt haza. Előre felhívta az üzleteket, államtitkárként mutatkozott be, és a bolt alkalmazottjainak elmondta, hogy egy ugyancsak magas politikai befolyással bíró kollégája fogja átvenni a kiválasztott műszaki cikkeket.

A férfi azért, hogy még hitelesebb legyen, a nem létező kollégáját a saját személyazonosságával ruházta fel, így amikor bement az üzletekbe és a telefonos beszélgetésekre hivatkozott, volt, hogy még a személyi igazolványát is megmutatta az eladóknak, mondván ő az, akit az államtitkár a telefonban említett.

A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták B. Istvánt és július 9-én bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A Debreceni Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.

Persze joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem esett le a boltosoknak, hogy kamu a történet? Hát azért, mert ilyen a Fidesz-világ: teljesen ismeretlen államtitkárok rohangálnak fel-alá, ha kell nekik valami odatelefonálnak egy boltba, elküldik a csicsójukat, a fizetés meg vatikáni valutában történik.

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here