Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Fideszék most éppen nagyon dühös tombolásba kezdtek, mert az Európai Parlament nem volt hajlandó szavazni a jelöltjeikről és nem választották meg őket alelnöknek. Az MSZP, a DK és a Momentumot elkezdték két pofára hazaárulózni és példátlannak nevezni az esetet. Csak hogy ez nem több, mint képmutatás: ugyanis a Fidesz nem, hogy nem szavazta meg az MSZP-s jelölteket annó, de még lejárató kampányt is folytatott ellenük.

Bár a Fidesz propaganda most azzal hülyíti a magyarokat, hogy példátlan az, hogy az ellenzék nem szavazza meg Fideszéket, közben egyáltalán nem az Vásárhelyi Mária, a neves szociológus egy remek írásban rántja le a leplet a Fidesz képmutató politikájáról és emlékeztet arra, hogy annó a Fidesz nem, hogy nem szavazta meg az MSZP-s jelölteket de még hazug lejárató kampányt is folytatott ellenük. Íme, Vásárhelyi írása:

Nemcsak Andor László EU biztosi kinevezését nem szavazták meg a Fidesz Eu-s képviselői, hanem az MSZP-s Kovács Lászlóét sem. Mi több Kovács ellen valóságos lejárató kampányt indítottak 2004-ben, annak érdekében, hogy ne válasszák meg biztosnak.

Az Európai Parlament képviselői között azt terjesztették, hogy Kovács Putyinnal együtt járt Moszkvában a KGB Akadémiájára, és azóta is baráti kapcsolatban van vele, (akkoriban ez még bűnnek számított) amiből természetesen egy szó sem volt igaz.

A kampány mélypontja az volt, amikor az Európai Parlament valamennyi képviselőjének email-postájába elküldtek egy sokszorosított fényképet, amelyen egy kb. ötvenfős „pufajkás” alakulat volt látható. Az első sorban ülő parancsnok képe alatt egy kézzel írott szöveg jelezte, hogy a képen „az a Kovács László látható, aki 1956 novemberében a forradalmat és a szabadságharcot leverő szovjet hadsereg oldalán harcolt, és akit a Medgyessy-kormány az Európa Bizottság tagjának jelölt”.

Az állítás abszurd volt, hiszen a képen egy középkorú férfi látható, Kovács viszont 1956-ban még középiskolás diák volt. Ráadásul néhány nap múlva a magyar bulvársajtónak nyilatkozott is az idős férfi, hogy a képen ő látható. (Ha jól emlékszem a karaktergyilkos akció karmestere Lovas István volt)

Végül oda jutott a dolog, hogy Kohl kancellár felhívta a Néppárt  akkori frakcióvezetőjét Hans-Gert Pötteringet, és nyomatékosan megkérte, hogy állítsa le a fideszesek hazugság kampányát, mert az a Néppártra is nagyon rossz fényt vett. Mert a narancs már akkor is rothadt volt.

A Fidesz-propaganda médiája nem fog beszámolni arról, hogy egy ismert szociológus lerántotta a leplet a Fidesz képmutató politikájáról, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, mennyire álságos a Fidesz tempó.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here