Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A szélsőjobboldalnak mindegy, hogy kit gyűlöl csak mindig legyen egy társadalmi csoport, aki ellen utálkozhat. Propagandájukban a migráns szót bármikor lecserélhetik zsidóra, cigányra, magyar vagy épp nőre vagy férfira. Ez történik éppen Olaszországban, ugyanis Orbán európai szövetséges Salvini most épp a romák elleni uszításba kezd.

Sajtóértesülések szerint Olaszország szélsőjobboldali belügyminisztere kedden a minisztérium helyi szervének elküldött egy levelet, melyben arra kéri a tisztviselőket, két héten belül készítsenek jelentést a környékükön lévő telepekről, melyeken különböző cigány népcsoportok élnek. A telepekről készült térkép Salvini kampányának csak első lépése, a végső cél ezek kiürítése – írja a DW.

Az Európa Tanács adatai szerint Olaszországban a többi tagállamnál jóval kevesebb roma él, számukat 120-180 ezer közé teszik. Felük olasz állampolgár, akik sikeresen beilleszkedtek a társadalomba az AFP szerint. Ennek ellenére az ellenük elkövetett gyűlöletbűncselekmények száma és az előítéletesség egyre nő, főként a kevésbé szerencsések felé, akik ma is telepeken élnek. 2017-ben ezeknek a csoportoknak úgy 26 ezer tagja élt táborokban és menedékhelyeken Olaszországban az Associazione 21 Luglio nevű jogvédő szervezet szerint.

Matteo Salvini azt tervezi, hogy a nem olasz cigányokat visszaküldi abba az országba, ahonnan eredetileg származnak.  A belügyminiszter idegenellenessége jól ismert, büszkén hirdeti, hogy lezárta a menekülők elől Olaszország partjait, és bár legutóbb csatát vesztett a Sea Watch kapitánya ellen, mindent megtesz azért, hogy a lehető legkevesebb menedékkérő jusson el Olaszországig.

Salvini az európai parlamenti választási kampányban Budapesten járt és Orbán Viktorral tárgyalt, aki szerint Salvini politikája annyira rendben van, hogy az Európai Néppártnak is azt javasolta, hogy lépjen szövetségre az olasz szélsőjobbos vezérrel.

A propaganda-média nem fog beszámolni arról, hogy Orbánt és szövetségeseit Európában fasisztának és szélsőjobboldalinak tartják, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa a gyűlöletpolitikában nincsenek határok, mindig jön egy új társadalmi csoport akit lehet gyűlölni.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here