Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egy éves fennállása óta egyetlen fillér sem folyt be a bevándorlási különadóból – írja a hvg. A tavaly bevezetett propaganda intézkedéstől sokat remélt pedig az Orbán-kormány, de mint látható csúnyán besült az adónem.

 

Az új 25 százalékos adónem bevezetéséről egy nap híján egy évvel ezelőtt döntött a parlament, 2018. augusztus 25-én pedig hatályba is lépett. A Magyar Államkincstár által közzétett adatokból derült ki, hogy az elmúlt 11 hónapban ilyen címen nem folyt be pénz a költségvetésbe.

A csak „Soros-adóként” emlegetett bevándorlási különadónak van nyomtatványa és bevallási határideje is, mint egy rendes köztehernek. A Magyar Államkincstár havonta közzétett államháztartásimérleg-táblázatában minden egyes hónapban üresen árválkodik a vonatkozó sor, derült ki a HVG cikkéből.

A pont semmit nem érő lépést Orbánék eredetileg még a szintén közjogi nonszensznek számító Stop Soros csoda program részeként akarták bevezetni,  végül az adótörvényekbe ágyazva fogadták el.

Többek között a Migration Aid Alapítvány és a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület,  annó a NAV-hoz fordult, hogy ténylegesen alanyai-e az adónak, de az közel egy év alatt sem derült ki: bár a különadó tavalyi bevezetése után mindketten állásfoglalást kértek a NAV-tól, hogy vonatkozik-e rájuk az új adónem, és ha igen, mi alapján vallják be és róják azt le, az ügyben indult úgynevezett támogatói eljárás a kétszer 30 napos határidő lejárta után elakadt, és tavaly november óta egyáltalán nem vette fel velük a kapcsolatot az adóhatóság.

A HVG megkereste a Pénzügyminisztériumot ezek után , hogy tervezik-e  a befuccsolt közteher megszüntetését, de cikkük megjelenéséig nem kaptak választ.

A propaganda-média nem fog arról beszámolni, hogy csúnya beégés lett a Fidesz intézkedésének a vége, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa kereken nullát ért a Fideszék kamu lépése.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here