Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Európában igazi kuriózumnak számít az, amennyire és ahogyan a magyar kormány megadóztatja a fizetéseket. Az uniós szinten harmadik legmagasabb adóék terhének nagy része ugyanis a munkavállalókat sújtja- derül ki mfor.hu nevű szakportál tényfeltáró elemzéséből

Nem alaptalan kijelentés, hogy mióta az Orbán-kormány másodszor is hatalomra került 2010-ben, alaposan megváltozott az adózási rendszer – főleg a bérekre rakodó adók és járulékok rendszere. A progresszív személyi jövedelemadót egykulcsossá tette, az alacsonykeresetűeknek nagy könnyebbséget jelentő adójóváírást és a magasabb fizetéseknél alkalmazott szuperbruttósítást eltörölte, majd 15 százalékra csökkentette az szja-t, a munkaadók által fizetendő terheket is a hatéves bérmegállapodás alapján jelentősen mérsékelte.

Mindez azonban a mai napig nem hozott látványos eredményt – legalábbis ez olvasható ki a nemrég közzétett uniós statisztikából. Ez alapján ugyanis tavaly továbbra is a harmadik legmagasabb állami elvonás sújtja a munkát. A magyar állam ugyanis a teljes munkaerőköltség 45 százalékát vonta el tavaly, aminél nagyobb mértékben csak a belga (!!!) és a német (!!!) állam sarcolt 46,1, valamint 45,4 százalékos adóékével

A szakportál arra is felhívja a figyelmet, hogy míg a munkáltató terhe összesen 21 százalék volt a bruttó bérre vetítve, addig a dolgozó ugyanarra a vetítési alapra 33,5 százalékot fizet. Nyilvánvalóvá válik ebből a két számadatból, hogy a dolgozó az, akivel jelenleg az állam megfizetteti az EU harmadik legmagasabb adóékét.

Ebből az következik, hogy a magyar dolgozó a terhek 64 százalékát viseli vagyis 100 forint államkasszába utalt forintból 64-et a dolgozó fizet ki, a maradék 36-ot pedig a munkaadó.

A visegrádi országok vonatkozásában is a magyar állam kiemelkedő mértékben sarcolja az alkalmazottakat, az általa alkalmazott 33,5 százalékos teherrel szemben a lengyel dolgozóknak a bruttó bérük 23,73 százalékát, a cseheknek 18,14 százalékát, a szlovákoknak pedig 17,03 százalékát kell befizetni az államkasszába.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbánék Európa rekord adókat fizetettnek a magyarokkal, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, nagy átverés az, hogy nálunk alacsony az adó.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here