Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az érdi ellenzéki pártok által létrehozott választási szövetségnek köszönhetően Pest megye legnagyobb települése is csatlakozott azokhoz a városokhoz, ahol egy polgármester-jelölt áll majd szemben a Fidesz-KDNP jelöltjével az őszi önkormányzati választáson- értesült a Hírklikk

Dr. Csőzik László ügyvéd és a 12 képviselőjelölt mögött felsorakozott a teljes ellenzék. A választási szövetségnek tagja az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és számos civil szervezet.

„Hosszas egyeztetések és kompromisszumokon útján eljutottunk oda, hogy végre – Érd történetében először – minden változást akaró párt és szervezet egy csapatot alkot, egy közös célért dolgozik, és ez az érdi választók és a város számára is a legjobb”
– nyilatkozta a Hírklikknek Csőzik László, majd hozzátette:

„A programunkat nem kizárólag a pártok és pártideológiák formálták, hanem közös munka eredménye, amit ráadásul egy teljesen független, a városhoz és az itt élők igényeihez közel álló igazi civil ember koordinál velünk, a szövetséggel szorosan együtt dolgozva. Tehát félretettük a pártoskodást, és most kizárólag a választókkal közös gondolkodásra és a kemény, de sikeres munkára koncentrálunk!”

A polgármester-jelölt szerint az aláírt megállapodás a szövetség minden résztvevőjére kötelező, így nem lesznek kikacsingatások, mindenki azonos erővel fog dolgozni a közös sikerért. A következő időszakban minden választókerület megismerheti majd a saját jelöltjét, akik egy-egy rövid bemutatkozással, céljaik, programjaik a városi közös programhoz képest egyedi, területi specifikumokat bemutató részleteit fogják az adott körzetre szabva bemutatni.

„Várjuk a közös munkához a segítőket, a városukért, lakókörnyezetükért tenni akaró érdieket. Mi velük akarunk kampányolni, vállat vállnak vetve. Mi velük közösen akarunk győzni. Akarjuk, hogy érezzék azt a felelősséget, ami egy élhető, szerethető város megépítéséhez szükséges!” – hangsúlyozta a Hírkliknek Csőzik. „Mert mától nem az a fontos, ki honnan jött, hanem az, hogy közösen hová tartunk!” -tette hozzá a polgármester-jelölt.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here