Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

29 év után befejezi működését az ország legrégebbi kereskedelmi rádiója, a szegedi Rádió 88 – adta hírül nem hivatalos, de több belső forrásból is ellenőrzött bennfentes információi alapján a Media1. A szakportál azt is megírta, hogy milyen nevetséges okok vezettek megszűnéshez

A Rádió 88 vezetősége rendkívüli stábértekezleten közölte a rádió munkatársaival, hogy legalább 30 embert elbocsátanak. A portál azt is kiderítette, hogy a rádió a fideszesekkel kitömött Médiatanács miatt lehetetlenült el.

A működését a Rádió 88 augusztus 31. után nem tudja folytatni a Médiatanács miatt, mely elvonult több mint egy hónapos, szeptember 3-ig tartó szabadságra anélkül, hogy elbírálta volna a rádió médiaszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítására irányuló, hónapok óta a testület asztalán fekvő kérelmét.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, a médiatörvény és a közigazgatási eljárási szabályok súlyos megsértésével nem adott választ a médiaszolgáltató kérelmére, melyben a jogszabálynak megfelelően kezdeményezte a 7 évvel ezelőtt pályázati úton megszerzett médiaszolgáltatási jogosultság meghosszabbítását.

A Rádió 88 összesen 29 éven át volt hallható Szegeden és térségében, valamint az interneten, ezzel Magyarország legrégebb óta talpon lévő kereskedelmi rádiójának számít.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here