Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jövőre 944 millió forintot kap óvodaépítésre a Svábhegyi Református Egyházközség, azaz Orbán Viktor kormányfő gyülekezete – derült ki a csütörtöki Magyar Közlönyből. A pénzt a svábhegyi református óvoda, valamint a kapcsolódó kiszolgáló létesítmények felépítésére lehet fordítani-írja a Népszava

Nem ez az első alkalom, hogy Orbán Viktor gyülekezete jelentős állami segítséget kap. Mint arról a Népszava korábban beszámolt, tavaly például 27 millió forintot adtak arra, hogy befejezhessék a Felhő utcai parókiát. A gyülekezet egy korábbi közbeszerzéssel 2016 végén kezdte el a lakóépület kivitelezését, akkor azonban „az alacsony fedezeti összeg miatt” (összesen csaknem 120 milliót költöttek az építkezésre) kénytelenek voltak csökkenteni a műszaki tartalmat.

Az elmaradt feladatok megvalósítása érdekében támogatást kértek az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi), a tárcánál pedig pozitívan bírálták el Orbán Viktor gyülekezetének kérelmét.

Tavaly februárban az is kiderült, hogy több mint hétezer négyzetméternyi terület tulajdonjogát kapták meg teljesen ingyen. A Felhő utca 10. szám alatt álló templom köré ugyanis református központot építenek, ehhez pedig szükség volt a Felhő utca 6. és 8. szám alatti telkekre is. Ezeket december közepén 650 millió forintért vásárolta meg az állam, majd ingyenesen továbbadta a gyülekezetnek. Egy korábbi kormányrendeletben ráadásul nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánították a Református Központtal kapcsolatos hatósági ügyeket.

Orbán Viktor a templom évekkel ezelőtti felszentelésén egyébként azt nyilatkozta a Reformátusok Lapjának: a kormány nevében „mélyen motiválva” érzi magát, hogy a teljes befejezéshez még hiányzó összeg minél hamarabb eljusson a gyülekezethez. –

Kormányunknak kimondatlanul is érvényes jelszava a Soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség), ez nemzet- és országépítő kormány, és ebbe az elkötelezettségbe beletartoznak a templomépítések is – mondta.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here