Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Jobbik korábbi pártelnöke másfél éve vonult vissza a politikától most azonban visszatérhet. Vona Gábor az Új Refomkor Alapítány alapítójaként tart jövő kedden sajtótájékoztatót – derül ki a politikus titkárságától az ATV-hez eljuttatott meghívóról.

Vona Gábor 2006-től 2018-ig volt a Jobbik pártelnöke, majd 2018. áprilisában, a Fidesz választási győzelme után lemondott posztjáról. Azóta vlogol, időről időre írásokat publikál, most pedig az általa alapított Új Reformkor Alapítvány képviseletében tesz majd új törvényjavaslatot.

Vona kezdetben szélsőjobboldali politikát képviselt és ezzel első sikérét a Jobbik a 2009-es Európai Parlamenti választásokon érte el. A párt a vezetésével 2010-be be is került a parlamentbe.

Bár 2014-ben és 2018-ban is azt ígérte a híveinek, hogy kormány erő lesz a Jobbikból, 20 százalék körüli eredménynél többet nem tudtak elérni. Távozása után a párt ketté szakadt, majd a 2019-es eu-s választásokon  begyűjtötte legrosszabb választási végeredményét.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here