Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Olyan politikai háború robbant ki a régóta fideszes fellegvárnak számító a Békés megyei Szarvason, amit még a magyar politika történet nem látott. A helyi Fidesz nem a fideszes polgármestert támogatja, hanem a fideszes alpolgármestert, de itt még nincs vége, mert egy harmadik fideszes is elindul, hogy kicsináljon mindenkit.-írja az Index

Szarvas városában minden jel szerint politika történetet ír Fideszék hatalmon történő marakodása. Az egykor szebb napokat megélt helyi kormánypárt három részre zuhant szét az önkormányzati választások előtt.

Ugyanis a Békés megyei kisvárost 21 éve vezető Babák Mihállyal szemben, a párt hivatalos jelöltje a város alpolgármestere, de elindul egy harmadik jelölt is, aki egy fideszes képviselő.

Babák Mihály egyébként országgyűlési képviselő volt a Fidesz első kormányzásakor, ezzel egy időben, 1998-tól Szarvas polgármestere is. A 2014-es választáson képviselőnek már nem indult az összeférhetetlenség miatt, maradt Szarvas polgármestere.

Maga a polgármester legutóbb július elején szólalt meg ez ügyben: a Magyar Hang júliusi cikkében idézett a polgármestertől egy korábbi nyilatkozatot, amiben a polgármester arról beszélt, hogy bár először azt gondolta, nem indul újra a polgármesterségért, annyian keresték ezzel az utóbbi időben, hogy mégis elgondolkodik rajta.

A helyi Fidesz azonban, úgy tűnik, nem áll egy emberként Babák mögött, sőt: egy júniusi szavazáson 8:4 arányban maradt alul Babák az alpolgármesterével szemben. A helyi szervezet tehát szívesebben látná a fideszes Hodálik Pált a város élén. Ez a szavazás természetesen még nem a végső álláspont, a Fidesz központi vezetése még dönthet ettől függetlenül úgy, hogy inkább újrázzon Babák.

És itt jön a képbe a harmadik fideszes: a két évvel ezelőtt fideszes színekben városi képviselői mandátumot szerző Babák Zoltán, aki július 24-én jelentette be Facebook-oldalán, hogy elindul a polgármesteri székért ősszel. „Úgy döntöttem, hogy független jelöltként elindulok a polgármesterségért. Nem valami ellen, hanem valamiért; azért, hogy egy hajdan szebb napokat is megélt, lakosságszámában azóta megcsappant települést ismét megtöltsünk fiatalokkal, ami azt is jelenti majd, hogy itt valami olyan történik, ami előrébb visz bennünket” – írta.

Babák Zoltán az Indexnek elmondta: ő nem párttag, 2000-ben lépett ki a Fideszből, de amikor két éve megkeresték, hogy induljon a Nemzeti Fórum–Fidesz–KDNP polgári koalíció színeiben, elvállalta. Alapvetően jobboldali embernek tartja magát, de megítélése szerint keverednek benne jobboldali és baloldali értékek.

A 21 éve polgármester Babák Mihály ugyan valóban nagy százalékokkal nyert az elmúlt 20 évben, de a most függetlenként induló Babák Zoltán hozzátette, hogy 2014-ben már „csak” 51 százalékot kapott, és azt csak valószínűsíteni tudja, hogy az azóta eltelt öt évben is ez a csökkenő tendencia folytatódott. Ráadásul a Fideszen belül is van egy fiatalítási igény, nem véletlenül alakultak úgy a számok a helyi szervezet jelöltállítási szavazásánál- vélekedik a Fidesz által nem támogatott harmadik fideszes jelölt.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here