Az ATV Start című műsorban volt vendég a Transparency International projektmenedzsere, aki elmondta összesen három milliárd forintnyi közpénz ment el a kamupártokra a tavalyi országgyűlési választáson. Bár a kamupárokra vonatkozó szigorítás jó irány  lenne, ma mégis inkább egy látszatintézkedés benyomását kelti.

A Transparency International projektmenedzsere az ATV-ben ismertette, hogy összesen három milliárd forintnyi közpénz ment el a kamupártokra a tavalyi országgyűlési választáson, és bár rengeteg esetben volt bizonyítható, hogy egyes szervezetek csalást követtek el, ebből februárig kicsivel több, mint nyolcezer forintot sikerült behajtani. Összesen 256 eljárás indult, de csak kettő jutott el valameddig is.

2014-ben jelent meg a kamupárt jelenség a kampánytámogatási szabályok megváltoztatásával, részben ez teheti lehetővé, hogy az ajánlási szabályokat is enyhíthették, a 750 kopogtatócédula helyett pedig 500 ajánlás is elégséges.

A többes ajánlásnak köszönhetően pedig egy választópolgár több jelöltre is adhat aláírást, így a kisebb pártok számára könnyebbé vált a választásokon való indulás, ez egyben bőséges kampánytámogatással is jár.

Már 27 egyéni jelölt kiállításánál is több, mint 100 milliót lehet kaszálni, a Transparency International projektmenedzsere pedig azt is elmondta, hogy a 2014-es szabályok alapján ez a kampánytámogatás gyakorlatilag behajthatatlan volt, a 2018-as választásokra pedig már bizonyos szigorításokat is elfogadtak.

A szakember azt is elmondta, hogy jónéhány körzetben a kormánypártok segítették az ellenzéki szavazatok felaprózódását 2014-ben erre volt példa Budapest 18. kerülete, ahol Kunhalmi Ágnes csak hatvan szavazattal maradt alul. A Transparency International munkatársa szerint a bevezetett szigorítások jó irányba mutatnak, de önmagukban nem elegendőek, így jelenleg „látszatintézkedésnek” tekinthető.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here