Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Parlament alatti mélygarázs biztonsági rendszere alkalmatlan arra, hogy kiszűrje a „nem jószándékú” behatolásokat – állapította meg Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottságának fideszes elnöke a testület korábbi ülésén, számolt be a Népszava

A politikus szerint a méregdrágán kialakított mélygarázs bejáratánál lévő, földből kiemelkedő oszlop legfeljebb arra alkalmas, hogy egy autó behajtását megakadályozza, de egy motoros például már bármikor, „kérdezés nélkül” elmegy mellette.

A még márciusban tartott ülésen meghívottként részt vett Tóth László dandártábornok, az Országgyűlési Őrség parancsnoka is, aki válaszában elmondta: számos problémát jeleztek már az Országgyűlés Hivatalának a mélygarázs működésével kapcsolatban.

Az őrök például csak a behajtó autók rendszámát tudják ellenőrizni, azt viszont már nem, hogy ki vezeti a járműveket, valamint, hogy mit visz benne. Meglepő őszinteséggel azt is elárulta, hogy felvetéseikre nem kaptak semmilyen érdemi választ, így csak próbálják „a biztonság látszatát fenntartani a Magyar Parlamentben”.

Kósa Lajos szerint már a bankoknál is több körös azonosítás előzi meg a járművek beléptetését, egy ilyen rendszer kiépítést pedig ő maga „a haverokkal megbütyköli egy hétvége alatt”- jelentette ki a méregdrágán kiépített parlamenti biztonsági rendszerről a Fideszes vezető

Tóth László szerint az is baj, hogy sokan egyszerűen nekimennek a földből kiemelkedő bukóoszlopnak, nem is figyelnek rá, ha pirosan világít. Ezt követően azzal próbálta nyugtatni a bizottság tagjait, hogy a Tisza István szobor miatt úgy kellett megépíteni a garázs bejáratát, hogy csak személyautó férjen be rajta, abba pedig „legfeljebb 200 kilogramm robbanószer fér be”.

Ennek megfelelően még ha valaki tele is pakolja az autóját robbanóanyaggal és felrobbantja a garázsban, az is „maximum a többi autóban tesz kárt”. Az ülésen végül nem döntöttek új szabályokról vagy tervekről.

A Fidesz imázs politikájának egyik fontos eleme volt, a Parlament előtti Kossuth tér átépítése. A méregdrága beruházással összefüggésben távolították el a téren található Károlyi Mihály és Nagy Imre szobrát is, és került kialakításra a képviselők számára a mélygarázs, aminek a biztonsági rendszeréről vélekedik Kósa Lajos úgy, hogy nevetséges.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here