Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szerencsétlen nyomorék Fidesz, már tényleg nagy bajban van, hogy hogyan hazudja el azt, hogy 10 éve vannak kétharmaddal kormányon és semmi értelmes eredményt nem tudnak felmutatni. Most figyelj, ki a hibás azért, hogy a Fidesznek egy évtized se volt elég, hogy valamit elérjen az egészségügyben: Gyurcsány!

A Gyurcsány-korszak bűne, hogy hagyták leépülni a betegellátást, folyamatosan csak elvettek az egészségügytől, ráadásul még fizetőssé is akarták tenni az ellátást – írja szerdai közleményében a Fidesz.

A nagyobbik kormánypárt most azzal magyarázza, hogy tíz év alatt semmit nem csinált, hogy állítólag Gyurcsányék bezárták az egészségügyi szakképző iskolákat, kiszámíthatatlanná tették az egészségügyi életpályát, hihetetlenül alacsony bérekért dolgoztatták a dolgozókat, utcára tettek több ezer ápolót és háziorvos nélkül hagytak több száz települést.

Majd Orbánék így uszítanak tovább: „Gyurcsányék ott folytatnák ahol abbahagyták, ugyanis az elmúlt években sem támogatták azokat a költségvetési többletforrásokat, amelyeket a kormány az egészségügyre és az ápolói béremelésre adott. Ugyanígy nem támogatták a jövő évi költségvetést sem, ami szintén több pénzt biztosít egészségügyi célokra” – írta a Fidesz, majd hozzátették:

Sajnos arról nem szólt a Fidesz közleménye, hogyha Gyurcsányék valóban bezárták az egészségügyi iskolákat, akkor 10 év alatt a Fidesz miért nem tudta őket újranyitni, vagy mit tesz Orbán azért, hogy mondjuk ne legyen akár fél év a várólista egy vizsgálatra.

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én olyan fokú szánalmat érzek az egész Orbán-banda iránt, hogy 10 év után nem azt sorolják, hogy milyen sikereket értek el Magyarország felvirágoztatása terén, (nyilván semmit), hanem csak Gyurcsányozni tudnak.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here