Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A világgazdaság tartós lassulását a magyar gazdaság is megérzi, mert legalábbis egyelőre, vége a növekedés időszakának – figyelmeztetett Inotai András közgazdászprofesszor, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének korábbi igazgatója, aki szerint Magyarország elvesztegetett Orbán alatt egy évtizedet

A terjedelmes interjút adott Inotai András közgazdászprofesszor a Népszavának, amelyben többek között arról beszél, hogy egyre több fiatal és nem csak fiatal mond le az autóvásárlásról. Egyre többen jöttek rá, hogy fölösleges évi néhány ezer kilométeres autózásért autót venni, és fenntartani. Ehelyett szükség esetén bérelnek hosszabb-rövidebb időre gépkocsit. A német autóipar gyengélkedése már Magyarországon is érezhető, hogy csak a Mercedes kecskeméti gyárbővítésének elhalasztását említsem- fejti ki

Majd úgy folytatta Inotai, hogy szerinte súlyos hiba volt ennyire egyoldalúan az autógyártásra és annak beszállítói hálózatára építeni a magyar gazdaság növekedését. Nem jött létre több lábon álló termelési szerkezet, ami például az autóiparban felszabaduló képzett munkaerőt fel tudná szívni.  A kis és közepes vállalkozások sem alkalmasak a fölöslegessé váló munkavállalók alkalmazására az elmúlt évek durva gazdaság-, társadalom- és oktatáspolitikai hibái miatt. Jó részük versenyképtelen, legföljebb túlélésre játszik, vegetál- festi le a magyar gazdaság helyzetét a professzort

Majd azt is kifejti, hogy további gond, hogy jelentősek a régiók közötti lakásár és bérleti díj különbségek. Észak- vagy Dél-Kelet Magyarországról szinte lehetetlen a dunántúli nagyvárosokba költözni, mert egy ház áráért esetleg egy társasházi lakásra sem telik. A bérleti díj pedig elviheti az akár magasabb fizetés nagy részét is. A magyarországi munkaerő-mobilitás szinte teljesen befagyott.

Majd a professzor leszögez, hogy miközben a multicégek támogatására az elmúlt tíz évben elköltött milliárdok töredékéből lehetett volna kiépíteni – többek között – egy szociális bérlakás-hálózatot, illetve támogatni lehetett volna a bérlakásépítést és -bérlést az ország különböző régióiban.

Azt is alapvetően elhibázottnak tartja, hogy a gazdaságpolitika döntően a multikra és az ingatlanpiacra építi a növekedést, ami egyre kevésbé fenntartható. Ha kipukkad az ingatlanpiac, annak drámai következményei lesznek. A mesterségesen létrehozott új „vállalkozói” rétegnek fogalma sincs a versenyképességről, az etikus, ugyanakkor gazdaságos vállalkozás mibenlétéről.

Normális országokban – már csak a gazdaság önvédelmi képességének megőrzése miatt is – nem fordulhat elő, hogy ugyanaz a személy, aki meghatározó tulajdonos egy bankban, a saját pénzintézetéből folyamatosan hitelezze saját, egyébként versenyképtelen cégeit, beruházásait. Ez az előszobája egy bankcsődnek. Ez a járadékon hizlalt réteg alkalmatlan a fenntartható és versenyképességre épülő fejlődést biztosítani- jelentette ki a Fidesz oligarchákra utalva

Majd azt is elmondta a Népszavának, hogy szerinte az elmúlt közel tíz évben az egymást követő Orbán-kormányoknak csak hatalmi politikája volt, amiben a gazdaságpolitika alárendelt szerepet játszott és játszik. Túlnyomórészt uniós forrásokra építhető és történelmi távlatban is páratlan modernizációs eséllyel az elmúlt közel egy évtized nem tudott élni az Orbán-kormány. Ennek a hosszútávú következményei már most egyre világosabban kezdenek láthatóvá és érezhetővé válni. Hogy ezt a lakosság mikor ismeri fel, és milyen lesz a reakciója, az kiszámíthatatlan. Orbán Viktor most 56 éves. Ez a szám a magyar történelemben nem csak születésnapot jelöl.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here