Szintet lépett az ellenzéki együttműködés, már a megyei közgyűlésekben is többséget akarnak szerezni a NER-rel szemben. Heves megyében például a DK, a Jobbik, a Momentum és az MSZP megyei vezetői azt kérik az országos központoktól: engedélyezzék, hogy a négy formáció egy közös listát állítson össze – írja a Népszava.

A lap emlékeztet: az önkormányzati választásokon nemcsak a települési, de megyei közgyűléseket is választunk. A megyét a törvény egyetlen választókerületként értelmezi, melynek lakosai listán voksolnak a politikai formációra. A megyei közgyűlés összetétele pedig a szavazati arányokat tükrözi. Éppen ezért a közös megyei listához sok önfegyelemre van szükség, ugyanis egyrészt a pártoknak meg kell egyezniük jelöltjeik bekerülési sorrendjébe, másrészt a helyben erős pártok így kevesebb mandátumot söpörhetnek be, mintha egyedül indulnának.

Példának okáért ebben az esetben a Jobbik tanúsíthat önmérsékletet, hiszen 2014-ben a „megyei listás” szavazatok majdnem 30 százalékát söpörte be (és jobbos politikus indul most közös jelöltként Mirkóczki Ádám személyében Eger polgármesteri posztjáért is), míg az MSZP 14,7 százalékot tudott, a DK pedig 6,3-at.

Viszont az is igaz, hogy együtt már öt éve is verték volna a mintegy 48 százalékot begyűjtő kormánypártot. Eddig az együttműködések – az egy-egy ellen elvének szellemében – a közös önkormányzati képviselő-, illetve polgármesterjelölt kiválasztására koncentráltak. Így nem egyértelmű, hogy a különböző pátok vezérkarai miképp állnak az ilyen felvetésekhez (az MSZP elnöksége már korábban deklarálta, hogy nyitott a megyei összekapaszkodásra.)

 

 

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here