Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden jel szerint bedőlt Fideszék titkos terve, hogy mindenféle kamu jelölttel árasszák el a főpolgármesteri választást. Most egy ismert politológus mondta ki a tutit: Sem Thürmer Gyulát, sem Berki Krisztiánt nem lehet ellenzéki főpolgármester-jelöltként kezelni, ők valójában Tarlós István szövetségesei – ezt állítja Ceglédi Zoltán. A politikai elemző szerint: Thürmer és Berki indulása a szavazók megzavarását szolgálja.

Az Egyenes beszéd keddi adásában erről  Karácsony Gergely is beszélt. A baloldal közös főpolgármester-jelöltje szerint ez a két jelölt nem feltétlenül önszántából indul el a választáson.

Ceglédi Zoltán is úgy látja, hiába van 5 ellenzékinek mondott jelölt, valójában maximum két kihívója és három szövetségese van Tarlós Istvánnak. „Sem Thürmer Gyula, sem a valóság showból idekerült furcsa fickó alapvetően nem annak reményével vág bele ebbe a választásba, hogy ő főpolgármester lehet sőt, még azt sem gondolja igazából, hogy valós alternatívája lehetne, szerepelni akar, egyes szereplőket, szavazókat megtéveszteni szeretne ez a néhány új jelentkező” – mondja a politikai elemző.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy Thürmer Gyula annyira komoly jelölt, hogy legutóbb 2016-ban Salgótarján polgármesteri székéért indult, a nógrádi megyeszékhelyen azonban csúnyán leszerepelt kevesebb, mint 1 százalékos eredményt ért el.

Tarlós Istvánnak továbbra is egyetlen érdemi kihívója van, Karácsony Gergely személyében, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, a Fidesz sorban szállítja a kamu jelölteket, de az ellenzékiek ennek nem dőlnek be!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here