Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Újabb városban esett szét teljesen az Orbán-párt, most a Békés megyei kisvárosban Gyulán marakodnak a hatalmukért Fideszék. A fideszes alpolgármester szerint a fideszes polgármester lop, de a Fidesz-KDNP-s polgármester büntetőfeljelentést tett rágalmazás miatt korábbi fideszes párttársa, volt alpolgármestere ellen.

Görgényi Ernő gyulai polgármester csütörtökön az MTI-nek azt mondta: határozottan visszautasítja Galbács Mihály volt alpolgármesternek a személyét és a tevékenységét érintő „állításait, sejtetéseit”, amelyek egy része hamis tényállítás, másik része valós tények hamis színben történő feltüntetése.

A Fideszes polgármester tehát már ott tart, hogy feljelentette a korábbi alpolgármestert rágalmazás miatt, és a büntetőeljárás után polgári pert is fog indítani ellene. Szerinte korábbi fideszes helyettese sértődött ember, akit a Gyula Thermál FC futballklub elnökeként folytatott korrupciógyanús tevékenysége miatt kizárt a Fidesz önkormányzati frakciója, a Fidesz helyi szervezetének közgyűlése pedig egyhangúlag támogatta kizárását a pártból – tette hozzá.

„Sértődött emberként most mindent elkövet, hogy ártani próbáljon annak a politikai közösségnek, amelynek korábban mindent köszönhetett” – fogalmazott Görgényi Ernő.

Az egész kirohanás annak köszönhető, hogy a fideszes alpolgármester kiteregette a szennyest,  június végén összeállított, állítólag csak a Fidesz vezetőinek szánt, de végül több helyre eljutott dokumentumot, amiről az index.hu számolt be csütörtök reggel.

Ebben a korábbi alpolgármester egyebek mellett azt írta, hogy a gyulai vezetőkkel „összenőtt” egy helyi üzleti kör, a közbeszerzési eljárások eredményét pedig előre eldöntik. A 2014 és 2019 májusa között összesen 3,5 milliárd forint értékben kiírt közbeszerzések 78 százalékát egyetlen ember különböző cégei nyerték el – emelte ki a volt alpolgármester.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy újabb városban esett egymásnak a Fidesz-elit, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa a hatalomért már egymást jelentgetik fel a Fidesz fiúk.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here