Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hiába közérdekű információ, nem adja ki ingyen a Nemzeti Választási Iroda azt az adatsort, hogy egyes választókerületekben, hogyan ugrott meg a választópolgár száma. Az ügyben az MSZP elnöke, Tóth Bertalan kért tájékoztatást – a politikus az önkormányzati választások kapcsán kért ki adatokat a választási irodától.  

Pénzt követel a Nemzeti Választási Iroda azokért a havi bontású adatokért, ami lebuktathatja az esetleges Fidesz-csalásokat- tájékoztatta a nyilvánosságot az MSZP elnöke.

A választási iroda vezetője, Pálffy Ilona levelében kifejtette, hogy a kért adatok ugyan megvannak az iroda történeti adatbázisában, kibányászásukhoz viszont „jelentős fejlesztői tevékenységre” lenne szükség- áll a kifogásban.

Tóth Bertalan adatigénylése érthető, hiszen a tavalyi országgyűlési választások előtt is csúcsra pörgött a Fidesznek kedvező voksturizmus, az akkor még ellenzéki médiumnak számító Hír TV szerint ukrán határ melletti szabolcsi településen, Kispaládon például egy házba 200 embert jelentettek be. Mivel az önkormányzati választási részvételnek is feltétele a bejelentett magyarországi lakcím, sejthető, hogy idén is beindul ugyanez a folyamat.

Azokat az adatokat melyekért most pénzt követel a választási iroda azért igényelte az MSZP, hogy kimutatható legyen, hogyha valamelyik település valamelyik választókerületében hirtelen megugrana a külföldről exportált voksturisták száma.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy bár a választási iroda dolga lenne, hogy minél inkább őrködjön a választások tisztasága felet, egészen meglepő, hogy pont ez a szerv gördít akadályokat, hogy a nyilvánosság kontrollálni tudja az esetleges csalásokat.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy a választási iroda pénzt követel azért, hogy kiadja az MSZP-nek azokat az adatokat, mellyel az ellenzéki párt le tudta volna buktatni az esetleges Fidesz-csalást, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa: már mindent a hatalmukért.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here