Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Fideszék már nem csak a közpénzt nyúlják de az ötleteket is, derül ki abból a posztból, amit az MSZP-s Ujhelyi István tett ki Facebook oldalára. Történt ugyanis, hogy Lázár János egy kísértetiesen hasonló projektbe kezdett, mint Ujhelyi.

Holnap mutatják be Lázár János volt kancelláriaminiszter videó-sorozatának első epizódját, amelyben civilekkel beszélget a szolgálati Ladájában, a bibi az egésszel annyi, hogy az ötlet nem Lázár kútfejéből pattant ki.

A Hír Hugó is többször beszámolt Ujhelyi István „Európa Taxi” névre keresztelt videó blogjáról, ő volt az első hazai politikus, aki megmártózott a „sofőr-realityk” világában ugyanis.

Ujhelyi úriemberként viselkedik az ötlet lopás kapcsán,  örömét fejezte ki Lázár János kezdeményezése kapcsán, és jelentkezett is a Lada Nivás lehetőségre – írja Facebook-oldalán az MSZP EP-képviselője.

Megemlíti, hogy a volt kancelláriaminiszter felelt az uniós források felhasználásáért, ezért lett volna közös témájuk, sok kérdése lett volna a fideszes politikushoz. Habár az első részből kimaradt, bízik benne, hogy a sorozat valamelyik következő epizódjában szerepelhet.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here