Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nyáron robbant a bomba. Kiderült, hogy Fideszék titokban Magyarországból Európa legnagyobb pöcegödrét csinálták meg. A botrány hatására, azt mondták több szmötyi nem jön az országba, de most ismét lebuktak. Az MSZP kinyomozta, hogy  továbbra is érkezik szennyvíziszap Magyarországra külföldről – közölte az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke szerdán Budapesten.

Korózs Lajos a Miniszterelnökség Kossuth Lajos téri épülete előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: Gulyás Gergely miniszter több mint egy hónapja azt mondta, azonnal leállítják a szennyvíziszap behozatalát Magyarországra.

Közölte: ez nemhogy nem történt meg, egyre többet hoznak belőle az országba. A képviselő elmondta, hogy reggel videókat készített a székesfehérvári szennyvíziszap-lerakónál, ahova változatlanul érkeznek a horvát és szlovén kamionok.

Korózs Lajos kijelentette, hogy pert indít, mert a Pest Megyei Kormányhivatal nem válaszolt határidőre a szennyvíziszappal kapcsolatos közadatigénylésére. A képviselő azt kérdezte a hivataltól, kinek adott engedélyt arra, hogy Horvátországból, Szlovéniából és Olaszországból szennyvíziszapot hozzon Magyarországra.

Ki szállította? Ki az, aki befogadta? Ki az, aki továbbhasznosíthatja? – sorolta kérdéseit. Korózs Lajos azt is ismertette, hogy  Horvátországból két év alatt 91 ezer tonna, Szlovéniából évi 31 ezer tonna szennyvíziszap érkezett Magyarországra.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbán Magyarországból Európa pöcegödrét csinálta meg, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy más is lássa és ne érjen célt a cenzúra.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here