Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Budapest mindig is egy erős és büszke nyugatias gondolkodású világváros volt, ez adott hitet és lendületet a városnak, mely képes volt ezalatt a 146 év alatt sok vészt túlélni. Azonban, ha megnézzük Tarlós István regnálását, ki kell mondanunk, hogy a fideszes politikus volt minden idők leggyengébb főpolgármestere.

Budapest eddig összes vezetője igyekezet megőrizni és gyarapítani a város erejét adó szolgáltatásokat és intézményeket, Budapest 146 éves történetében csak az utóbbi 9 év volt az, amikor ennek a büszke városnak a szárnyait lenyesegették és azt, amit az elődök felépítettek egyszerűen elvették. S ehhez a Budapest első számú vezetőjének egy szava nem volt.

Ki járja az utcákat, nem egy 100 éves patinás iskola és kórház épületén olvashatja a „Budapest Székesfőváros” árulkodó felíratott. Igen, ez azt jelenti, hogy ez a település mindig is saját kezébe vette a sorsát. Tarlós összes elődje képes volt magas fokon megszervezni a budapestiek egészségügyi és oktatási szolgáltatásait.

Bár a fővárosban szinte semmi hagyománya nem volt az állami  intézményeknek, Tarlós 9 évében több mint száz intézmény, értékes épületével együtt, vándorolt át -a főváros és kerületeitől- közvetlen a kormány fennhatósága alá. Ilyen mértékű leépülés soha nem volt tapasztalható még a Budapest történetében.

Tarlós azt is hagyta, hogy a főváros büdzséjét egyszerűen megfelezzék Orbánék, bár Budapest állítja elő az ország adóbevételeinek jelentős hányadát, ennek ellenére a kormány közel 80 százalékát szedi el a fővárosi adóforintoknak, s csupán 20 százaléka marad meg a pestieknek.

Orbánék elvették Budapest két legnagyobb közparkja feletti rendelkezés jogát is a városházától.  A Margit sziget mellett a Városliget is Orbán fennhatósága lett, az utóbbit épp most építik tele mindenféle rém ronda épülettel. Pest Tarlós idején elvesztette a Vidámparkját is, igaz nincs is nagyon minek vidámkodni, de nincs még egy olyan kétmilliós város, amelynek ne lenne egy nyamvadt színvonalas Vidámparkja. Buda vára pedig most nem a török, hanem a Fidesz rabigát nyögi. Nincs már olyan Fidesznyik, akinek ne lenne egy műemléklakása olcsóért ott.

Bár Orbánék megígérték, hogy konszolidálják a BKV-t. Ebből az lett, hogy a főváros összes HÉV vonala elkerült a saját tulajdonú cégétől az állami tulajdonú MÁV csoporthoz, Tarlós még három buszt sem tud venni Orbán nélkül, és új metró szerelvények helyett felújított szovjet csodák flangálnak a föld alatt, légkondi nélkül.

Olimpia projekt címszóval az állam elszedet egy csomó értékes telket a Ráckevei Duna-ág mentén Budapesttől, s ami a legszomorúbb hogy ennek a büszke polisznak az első embere annyira gyenge, hogy még 10 fa kivágását se tudja megakadályozni, ha Orbán Viktornak éppen úgy van kedve.

Ki kell mondani, hogy Tarlós István Budapest 146 éves történetének leggyengébb főpolgármestere. Nem városvezető, hanem bólogató báb, aki némán tűrte, hogy kifosszák, megcsonkítsák és meggyengítsék hazánk székes fővárosát.  Tarlósnak mennie kell.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy asszisztált Tarlós ahhoz, hogy Orbánék kifosszák ezt a várost, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa Budapest történetének Tarlós a leggyengébb főpolgármestere.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here