Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Maguknak kell kimosniuk a véres munkaruhákat a mentősöknek. Középkori állapotok uralkodnak Orbánék miatt” – olvasható a Demokratikus Koalíció közleményében.

„Otthon, a család szennyesével együtt kénytelenek kimosni a véres munkaruhákat a mentősök. Ez egyáltalán nem higiénikus, ráadásul a mentős ruházatot csupán kilenc alkalommal lehetne tisztítani, utána új felszerelést kellene kapniuk, mégis hónapokig kénytelenek ugyanazt a szettet hordani.” – írja a DK.

„A Demokratikus Koalíció szerint taszító, ahogy az Orbán-rezsim bánik az egészségügyi dolgozókkal. Míg az állam kedvenc focicsapatai milliárdokból dőzsölnek, a mentősök otthon mossák a fertőzésveszélyes ruhákat, hogy egyáltalán legyen miben dolgozniuk.

Mi, európai magyarok mindent megteszünk, hogy ezt a gyomorforgató, abszurd rendszert lebontsuk, mert nem lehet tovább tűrni, hogy az életeket mentők nap mint nap középkori körülményekkel küzdjenek meg.” – zárja közleményét a párt.

A propaganda média nem mer beszámolni arról, hogy katasztrofális helyzet uralkodik a mentősök munkakörülmény kapcsán, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, mi a valóság.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here