Kunhalmi Ágnes interjú, MSZP

Az MSZP az iskolakezdés súlyosan érintő fideszes megszorító lépésére világított rá a közleményében, melyből kiderül, hogy a Fidesz ezzel átlagosan 20-40 ezer forintot vett el gyermekenként a családoktól.

A magát plakátokon több milliárdért családbarátnak hirdető kormány a cafeteriába tartozó iskolakezdési támogatást úgy megadóztatta, hogy így már a munkáltatóknak nem éri meg ezt a juttatást a dolgozói számára elérhetővé tenni.

A Fidesz ezzel átlagosan 20-40 ezer forintot vett el gyermekenként a családoktól.

Az iskolakezdés évről évre egyre nagyobb terhet jelent a szülők számára, de ennek ellenére az Orbán-kormány képes csökkenteni is a támogatásokat. Ezek miatt pedig az a helyzet alakult ki, hogy a nyár végi időszakban felpörög a személyi kölcsönök piaca, amiben az iskolakezdés sajnos nagy szerepet játszik.

A hazudozás és a hitelek helyett valódi megoldást is lehetne nyújtani családoknak. Vissza kell adni a cafeteriát, meg kell emelni a családi pótlék összegét és az iskolakezdés terheinek csökkentése miatt augusztusban plusz egyhavi családi pótlékot kell adni a családoknak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here