Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egy kamu MSZP, azaz Magyar Szociális Párt néven létrehozott formáció is indul az önkormányzati választásokon, ez nyilván nem azonos Horn Gyula pártjával, a Magyar Szocialista Párttal. Figyeljen oda, nehogy csalás áldozta legyen. 

Megkörnyékezte Lukácsi Katalint a teljesen ismeretlen Magyar Szociális Párt, hogy színeikben induljon el polgármesterként ősszel Szolnokon. Lukácsi azonnal elhajtotta őket. Értesüléseinket az MMM vezetőségi tagja is megerősítette, míg a helyi politikusok is alig tudnak valamit a szervezetről.

Nem véletlen, az MSZP nevét trükkösen utánzó, valójában kamu-MSZP formáció 2017-ben fogadta el alapszabályzatát, 2018-ban vált párttá, de egészen eddig kellett várni, hogy aktivitásba kezdjenek. A párt mögött egy volt KDNP-s áll.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Szolnokon is létrejött a közös ellenzéki megállapodás, miután Lukácsi Katalin visszalépett és az ellenzék egyúttal a szocialista MSZP-s Radócz Zoltán mögött sorakozott fel. Bár az együttműködés megszületett, egy újabb párt jelent meg a színen – értesült az atv.hu –, akik az eddigi információk alapján szintén beszállnának az őszi választásba.

A Magyar Szociális Párt, aminek neve kísértetiesen hasonlít a Magyar Szocialista Párt (MSZP) nevéhez, az utóbbi hetekben aktivizálta magát az őszi önkormányzati választásokra – számolt be az ATV.

Az atv.hu Lukácsi Katalint is megkereste, aki elmondta, valóban megkeresték a kamu MSZP-től őt, hogy induljon el polgármesterjelöltként, de ezt már első pillanattól visszautasította. Mint mondta, kétszer keresték meg, először nem avatták be, hogy milyen színekben kérik fel, de másodjára, a párt elnöke, Kovács István József – aki egyébként korábban a KDNP tagja is volt – kereste meg, akinek szintén gondolkodás nélkül mondott nemet.

Az MMM elnökségi tagja azzal folytatta, hogy megpróbálta lebeszélni őket az indulásról, de aligha járt sikerrel. Lukácsi elmondta, hogy a KDNP-ből ismerik egymást, és megpróbálta lebeszélni Kovácsot a terveikről, mondván, aki belemegy ebbe a játszmába, az amellett, hogy az ellenzéki összefogást kockáztatja, még a „fideszbérenc” jelzőt is magára aggatja.

Az ATV azt írja,  bár a kamu MSZP– a dokumentumok szerint – 2017-ben elfogadta az alapszabályát, majd 2018-ban be is jegyezték, eddig „alvópártként” voltak jelen, politikai aktivitást nem mutattak. Most viszont mégis úgy tűnik, hogy „mozgásba lendültek” azzal, hogy a valasztas.hu-n jelölő szervezetként szerepelnek, igaz, jelöltjük még egy sem akad.

A párt egyébként augusztus 30-án folyamodott azért, hogy jelölő szervezetté válhassanak. Bár hivatalos információik még a helyieknek sem igen akadnak az új pártról, érzésük szerint ez is egy kamupárt és a kormánypártok egyik próbálkozása, hogy megosszák a szavazatokat, miután az ellenzéknek végérvényesen sikerült összeállnia egy ember mögé.

A becsapós trükk ellen védekezni leginkább úgy lehet, hogy mindenki figyeli a közismert szegfűs emblémát, ami a borító képünkön is látható, és csak oda húzza be az ikszet, ahol ez látható.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy egy kamu-MSZP-t gründolt egy KDNP-s a választásokra Magyar Szocilás Párt néven, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy nehogy bárki is összekeverje Horn Gyula pártjával a Magyar Szocialista Párttal.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here