Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ATV-n jelent meg egy részletes elemzés arról, hogyan kalkulál a Fidesz, mi lesz a végeredmény a különböző településeken az október 13-ai önkormányzati választáson. Ebből az derül ki, hogy Budapesttel kapcsolatban totális a tanácstalanság a kormánypárt környékén, Szegeden ellenzéki győzelemre, Hódmezővásárhelyen Márki-Zay bukására számítanak.

Az önkormányzati választáson nem a kormánypártok, hanem az ellenzék kockáztat többet – állítják az ATV által megkérdezett fideszes politikusok és kormányközeli kommunikációs szakemberek, kissé paradox módon éppen a “teljes ellenzéki összefogással” magyarázva meglátásukat.

Az ellenzék ugyanis eddig az összefogás hiányával magyarázta ismétlődő választási vereségeit, most azonban a legtöbb településen és a fővárosi kerületek döntő többségében létrejött az összefogás. A Fideszben ennek ellenére arra számítanak, hogy nem lesz ellenzéki áttörés október 13-án, bár némi kormánypárti pozícióvesztést elképzelhetőnek tartanak.

Azt nem tartják kizártnak, hogy a 2014-es sikerhez képest érhetik veszteségek a kormánypártokat. Az Európai Parlamenti választások után vezető kormánypárti politikusok is azon lamentáltak, hogy a 2018-as parlamenti választáson aratott kétharmados Fidesz-győzelmet és a 13 EP-mandátumos fideszes sikert az önkormányzati választáson “képtelenség” lesz túlszárnyalni.

Ugyanerről most egy kormányközeli kommunikációs szakember azt mondta: számolnak azzal, hogy a 2010 óta tartó győzelemsorozathoz, de a 2014-es fideszes önkormányzati választási eredményekhez képest a kormánypártok pozíciót veszítenek.

Úgy vélik: országos erejű mozgósítással tudna az ellenzék új voksokat nagy tömegével szerezni – ha lenne olyan ügy, botrány, ami hirtelen felrázná és egységbe kovácsolná az Orbán-ellenes tábort.

Ami a vidéki esélyeket illeti, a Fideszben elismerik, hogy nehéz dolguk van Szegeden és Gödöllőn, ahol egy-egy komoly beágyazottsággal rendelkező ellenféllel, Botka Lászlóval és Gémesi Györggyel kell megküzdeniük, mindkét településen kiélezett küzdelemre számítanak.

Jó jelöltnek tartják a kormánypártban a Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péterrel szemben induló,  Grezsa Istvánt és arra számítanak, hogy a városban másfél év után ismét a Fidesz adhatja a polgármestert.

Optimista hangokat hallani a Fideszből Péccsel kapcsolatban, és sima győzelmet várnak a kormánypártban Székesfehérváron, Sopronban, Esztergomban, Dunaújvárosban, valamint Nyíregyházán. Kiélezettebb küzdelmet várnak ugyanakkor Szombathelyen és Miskolcon.

A Borsodi megyeszékhelyen Kriza Ákos polgármester betegsége miatt cseréltek jelöltet a kormánypártok, de méréseik szerint így is előnyben vannak az ellenzéki pártokkal szemben. A többi városról jótékonyan hallatnak Fideszék.

 

Az ATV cikkéből az derül ki, hogy a fővárost illetően totális tanácstalanság uralkodik a Fideszben, ugyanis Budapest kapcsán kormányközeli szakértők azt a meglátást tették, hogy a választás előtti két hét, a kampányfinis lesz a döntő, és a mozgósítás. A kerületi kampányok sokkal fontosabbak a fővárosinál és a már megszilárdult pártpreferenciákat nehéz átmozdítani az önkormányzati kampányban.

A Fideszben úgy látják: Karácsony Gergely esetében az a legfontosabb kérdés, hogy valóban képes lesz-e mindenkit összefogni, aki elégedetlen az Orbán-kormánnyal. „A mozgósításon múlik minden, de az elmúlt időszakból olyan elementáris erejű üzenetre Karácsony részéről nem emlékszünk, amivel el lehetne érni, hogy minden ellenzéki szavazó felálljon a fotelből, a fideszesek pedig otthon maradjanak- próbálnak optimisták lenni az Orbán-párt emberei.

Kormányközeli elemzők szerint az elvi (alapjogi) kérdések – mint például Karácsony Gergely majd visszaadja Budapest szabadságát – zászlóra tűzése sem biztos, hogy hatalmas tömegeket mozgat meg. „A fakivágás elleni megszólalása Karácsony Gergelynek lehet szimpatikus, de ezért még nem kell elzavarni Tarlós Istvánt.” A klímaváltozás, a zöld kérdés biztos, hogy benne van az első tíz problémában a világon, de kérdés, hogy ettől mindenki megindul-e az ellenzéki oldalon október 13-án? – lamentál az ATV-nek a Fidesz háttérebere.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here