Augusztus 20-a után a tó leginkább egy híg spenótfőzelékhez hasonló színű lett. Először a keszthelyi öböl vize zöldült be, majd ez a folyamat terjedt tovább kelet felé. Még tanácstalanok a pontos okokat illetően a szakemberek, hogy mitől nőtt robbanásszerűen egyik napról a másikra hatalmas mennyiségűre a Balatonban a zöld algák mennyisége. Vannak olyan szakemberek, akik szerint a Kis-Balaton felől érkezhetett olyan összetételű víz, amely segítette ezeknek az algáknak a hirtelen elszaporodását- derül ki az ATV Híradójából

A keszthelyi partszakaszon az arra járók szerint már javult a helyzet a korábbihoz képest. Az utóbbi napokban, akik fürödtek arra panaszkodtak, hogy a vízből kijövet ragadt rájuk a sok alga. A Nyugat-Balatont érő zöldülés oka a tápanyag összetételének megváltozása lehetett.

Pálfi Károly, az MTI tudományos munkatársa úgy látja, “elsősorban összefüggésben lehet a Kis-Balatonnal, illetve a Kis-Balatont és a Balatonnal összekötő Zala folyóval. Az algák felszaporodásához nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű tápanyag. elsősorban a szervetlen nitrogén és foszforformák sorolhatók ide. Ezeknek a mennyiségében történhetett változás.”

A vízügyi szakemberek még vizsgálják, hogy mi okozta a zöldalgák elszaporodását. “Három olyan dolog van, ami esetleg szóba jöhet, Az egyik a vízhőmérséklet, ugye ez most már biztos, hogy az augusztus 20 utáni vízhőmérséklet még eléggé mélyen is a vízben két-három fokkal is magasabb volt, mint – nem mint az átlag, hanem a meleg nyarakon szokott” – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

A Balaton jól ismerő szakújságíró azt mondta, hogy már évtizedek óta nem volt ilyen jelenség a tavon.”Közel harminc éve volt ilyen a Balatonban. A probléma az, hogy – a kutatók is azt mondják, hogy nem tudják, mi történik a Kis-Balatonban és annak következtében mi történik a nagy Balatonban” – hangsúlyozta Győrffy Árpád, a Balatontipp szerkesztője.

A szakemberek próbálják megfejteni a hirtelen algarobbanás okait, de azt mondták, hogy tenni ellene nem lehet. Várhatóan a víz hőmérsékletének csökkenésével kitisztul a víz, de arra ezek szerint nincs garancia, hogy bármikor, – akár a szezon közepén  – el ne szaporodjanak az algák.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here