Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Nemzeti Választási Iroda független jelöltként vette nyilvántartásba Pártai Luciát. Az ismert meteorológus az Indexnek azt mondta, hogy nem a saját ötlete volt, hogy polgármesterjelöltként induljon Szarvason.

„Tavasszal kerestek meg és először csak külső megfigyelőként vettem részt ezeken a megbeszéléseken. Szigorúan ügyek mentén beszélgettünk” – mondta. Ahogy ő fogalmaz a kerek asztalhoz eleinte mindenki odaült: „az MSZP, a Jobbik, a DK, a Nagycsaládosok és több más civil csoport, de amikor elkezdődtek az érdemi tárgyalások, sokan végleg felálltak”.

Pártai szerint a DK vezetője kezdettől fogva a város ügyei mentén akart politizálni, ezért is vállalta a polgármester-jelöltséget. Rajtuk kívül végül a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországának Mozgalom is támogatja.

A 16 ezres Békés megyei városban egyébként a polgármesterséget több mint 21 éve betöltő fideszes Babák Mihállyal szemben egy jelenleg is a testületben fideszes támogatással politizáló egyéni képviselő, Babák Zoltán indul függetlenként.

De ahogy azt a város politikai viszonyairól írt cikkünkben  is írtuk, a helyi tagság egy harmadik fideszest, Hodálik Pál alpolgármestert szavazta meg polgármester-jelöltjének – ő azonban nem szerepel a hivatalos nyilvántartásban. Rajtuk kívül a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesületének színeiben induló Csanádi Lászlót és a jobbikos Gajdos Attilát vette nyilvántartásba a választási iroda.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here