Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tarlós Istvánt teljesen eldugták, miután egy hangosbeszélővel üvöltözött az egyik ellenzéki politikussal. A szörnyen ciki jelenet után a főpolgármester összes utca akciója törölve lett. Így a budapesti választóival már nem is találkozik, helyette az irodájában egy méreg drága amerikai sztárral trécselget.  Megkérdezett szakértőnk szerint egy ilyen PR-látogatás ára akár 10 milliós nagyságrendű költség is lehet.

A Budapesten forgató világsztárt, Scarlett Johanssont fogadta hivatalában Tarlós István főpolgármester és helyettese, Szalay-Bobrovniczky Alexandra.  A színésznőnek sikerült a forgatás alatt két napot szakítania arra, hogy megismerkedjen a várossal – számol be a Bors. Az egyik célpont, már csak a kislánya miatt is, az állatkert volt.

A főpolgármester megmutatta irodáját is a színésznőnek, akivel a város történetéről és működéséről beszélgetett. Külön elidőztek Óbudánál, ami nem csak egy városrész, de egyben Tarlós István otthona is.

A találkozó végén Tarlós István nemcsak virággal köszöntötte a vendégeket, hanem különleges ajándékkal is kedveskedett: 3 ezüstérmét adott át. Az egyiken a Hősök tere, a másikon a Halászbástya, a harmadikon a Budai Várpalota látható, a hátoldalukon Budapest címerével.

A hollywoodi sztárt titoktartás köti, de annyit elárult a forgatásról, hogy szerepe kötődik Budapesthez. Már csak ezért is nagyon örült, hogy találkozhatott a város vezetőjével.

Az általunk megkérdezett rendezvény szakértő elárulta, hogy az ilyen típusú PR-találkozások az amerikai politikában mindennaposak. Bár nyilván pontos részleteket nem ismeri, de megjegyzi, hogy ez egy drága mulatság.

Az amerikai ismert színészek gázsija igen borsos, akár 10 milliós nagyságrendet is elérheti.  Nagyon jó kérdés, hogy ezt a számlát ki fizette? Félő, hogy Tarlós méregdrága kampány PR-találkozóinak költségét az adófizetők állják.

Megjegyzi, hogy nyilván ezt a 10 milliót hasznosabban is el lehetett volna költeni mint, hogy Tarlós kávézzon az irodájában egy amerikai sztárral a kampányban.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here