Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Simonka nem magányos elkövető, minden érintett fideszes politikust a vádlottak padjára!- írja közleményében az MSZP melyben arra is felhívja a párt a figyelmet, hogy a maffia váddal illetett Fidesz képviselő tettestársai indulnak most a választáson

A miniszterelnök által nem is olyan régen vendégül látott fideszes Simonka Györgyre, sajtóhírek szerint az ügyészség nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért az 1,4 milliárdos bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt.
Simonka lebukott, de ebben a történetben – sejthetően – nem ő az egyetlen érintett fideszes politikus- jelzi az MSZP.

Az MSZP szerint Simonka nem magányos elkövető. Simonka Békés megyei párttársai – sokan most a Fidesz polgármesterjelöltjei – nélkül nem tudta volna ilyen hosszú ideig és ekkora összegben véghez vinni a lopást.

Az MSZP helyi politikusai a kezdetektől felhívták a figyelmet a visszaélésekre, miközben a Fidesz politikusai, polgármesterei csendben asszisztáltak a bűnszervezet lopásához.

Az MSZP szerint a felelősségre vonás nem állhat meg Simonka Györgynél, minden érintett fideszes politikusnak Simonka György mellett a helye, a vádlottak padján. Ha a Polt Péter által vezetett ügyészség rendesen végezné a dolgát, akkor a Fidesz fél Békés megyében nem tudott volna polgármesterjelöltet állítani.

2019. október 13-án erről a gyalázatról is véleményt mondhatunk és üzenhetünk a Fidesz rendszerének: nemet mondhatunk a lopásokra és leválthatjuk a korrupt fideszes kiskirályokat- hangsúlyozza az ellenzéki párt.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here