Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kifütyülték is piros lapot mutattak fel ma délután az orvosok egy szakmai konferencián, amikor a Fidesz két vezető politikusa szólalt fel. A béremelés mellett az egészségügy közfinanszírozásának növelését követelte több száz orvos a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati budapesti nagygyűlésén

Éger István, a MOK elnöke azt mondta, hogy a nagygyűlés egy nyilvános segélykiáltás, hiszen azt követelik, hogy a gyógyítás költségeit valós értékén finanszírozza az állam, illetve európai szinten rögzítsék az orvosok díjazását. Szerinte a döntéshozók ma már nem hivatkozhatnak az ország nehéz gazdasági helyzetére.

Horváth Ildikó a fideszes egészségügyért felelős államtitkár és Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős fideszes államtitkára egyaránt arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban milyen jelentős mértékű béremelések és fejlesztések történtek az egészségügyben.

A hallgatóság nem egészen így gondolta,  többször füttyel és hangos bekiabálássokkal adtak hangot az orvosok a nemtetszésüknek:

Amikor, az államtitkár az emberközpontú egészségügyről kezdett beszélni, a hallgatóság a nemtetszést kifejező és a szavazáskor nemet jelentő piros lapot mutatott fel. Sőt, előadásának több pontján ki is fütyülték a politikust.

Az esett azért is megdöbbentő, mert a Fidesz egyik legerősebb támogatói csoportja voltak az orvosok, azonban ez egészségügy területén mára már katasztrofális állapotok uralkodnak az ellátás sok helyen az összeomlás szélén van.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy az orvosok kifütyülték a Fidesz vezető politikusait, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, a Fidesztől egyre több támogatója fordul el.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here