Símaszkos emberek, letakart rendszámmal- mintha egy bankrablásról szóló hírt olvasna az ember, azonban a bűnözők közismert eszközeit ezúttal Fideszék vetették be legutóbbi gyűlöletakciójuk során.

A Fidesz már a kampány eszközeiben is előszeretettel nyúl a szervezett bűnözés eszköztárához. Vasárnap járta be a hír a sajtót, hogy símaszkos emberek letakart rendszámú csónakkal zavarták meg Karácsony Gergely programbemutatóját.

Mára kiderült, hogy a morálisan teljesen lezüllött kormánypárt, nem csak eszközeiben nyúlt az alvilághoz, de gyűlölet akciójuk során bűncselekményt is elkövethettek. Így a rendőrség nyomozást is indított.

Az Index számolt be, hogy ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást egyedi azonosító jellel való visszaélés bűncselekmény  gyanúja miatt. Ugyanis az bűncselekmény, hogy valaki letakart rendszámmal furikázik egy csónakkal a Dunán, símaszkban, mint a bankrablók.   Háromnegyed háromkor kaptak vasárnap bejelentést, mire azonban kiértek a vízirendőrök, a hajó már nem volt a helyszínen.

Az egyedi azonosító jellel való visszaélés súlyosabb bűncselekmények közé tartozik, akár   három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, azt aki elköveti ezt a bűncselekményt. A tettesek felkutatására jó esély van, hiszen az Index már megírta, hogy a bűnözők melyik kikötőből indultak és jelenleg hol van a bűncselekményhez használt  csónak.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy a Fidesz már alvilági módszereket vett be, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, gyűlölet akciójuk olyan súlyos bűncselekmény volt, hogy akár 3 évig is rács mögé kerülhetnek.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here