Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Európai Parlament jogi bizottsága (JURI) csütörtök reggeli ülésén leszavazta Trócsányi Lászlót, akit a Fidesz javasolt az Európai Bizottságba, a bővítési és szomszédságpolitikai biztosi posztra. Ez még nem jelenti azt, hogy Trócsányiból nem lesz biztos, de komolyan megnőtt ennek az esélye.

 

Trócsányit a 24.hu és a Momentum információi szerint azért szavazták le, mert ügyvédi irodája kapcsán, amely állami megrendeléseket is végez, nem tudta igazolni, hogy nem lesz összeférhetetlen a biztosi pozícióval.

Trócsányit még hétfőn hívták a jogi bizottság elé, hogy tisztázza az általa alapított ügyvédi irodához fűződő viszonyát, és beszámoljon az iroda kormányzati megrendeléseiről.

A bizottság a román biztosjelöltet is leszavazta. Rovana Plumb a közlekedési portfóliót kapta volna meg, de nem számolt el két, összesen egymillió euró, vagyis több mint háromszázmillió forint értékű kölcsönnel. Az egyik hitelből ingatlant vásárolt, a másikból a saját pártját támogatta.

Október elsején szavazna a Parlament a biztos-jelöltekről, de ezt addig nem teheti meg, ameddig a jogi bizottság nem hagyja jóvá a jelöléseket.

Trócsányi elutasításáról egyébként a Momentum számolt be Facebook-oldalán:

„Információink szerint kiderült, hogy Trócsányi korábban hazudott a bizottságnak: azt állította, hogy az elmúlt 10 évben nem volt tulajdonrésze az ügyvédi irodájában, időközben azonban eljutott a bizottsághoz Trócsányi 2018-as magyarországi vagyonbevallása, amelyben még résztulajdonosként szerepelt.

Trócsányi azzal érvelt, hogy nem vett fel osztalékot, és valójában csak a nevét viselte az ügyvédi iroda, ez azonban nem csak azért problémás, mert saját, a bizottság előtt eltitkolni próbált vagyonbevallásában is az szerepel, hogy 12.62%-os tulajdonrésze volt tavaly, hanem azért is, mert az ügyvédi iroda jelenlegi tulajdonosairól sehol nem találni nyilvános információt, sem cégadatbázisokban, sem az ügyvédi iroda honlapján. Az iroda ráadásul számos kormányközeli megbízótól kapott megrendelést az elmúlt években. Mi az összeférhetetlenség, ha nem ez?

Ráadásul még egy hazugság kiderült: Trócsányi írásban állította, hogy 2014 és 2019 között a résztulajdonában lévő Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda „nem vállalt kormányzati megbízásokat”. Ez azonban egyértelmű hazugság, és tudjuk is bizonyítani: 2018-ban a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda a Miniszterelnökséggel kötött szerződést, amely alapján egy paksi bővítésről szóló perben a magyar kormányt képviselte, és jogi tanácsadást is végzett a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.”

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here