Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Fideszék ebben a kampányban már minden aljasságot bevetettek, most egy újabb szintet léptek: hirtelen lemondták Dobrev Klára és Gy. Németh Erzsébet fórumhelyszínét a XVII. kerületben, de így sem sikerült megakadályozni a rendezvényt

Dobrev Klára is beszállt az önkormányzati választási kampányba és sorra járja a településeket biztatva az ellenzék híveit, hogy vegyenek részt október 13-án az önkormányzati választáson. Most azonban egy újabb aljas húzással szembesült az európai parlament alelnöke.

Már-már komédiába hajló módon próbálkozik a Fidesz, hogy minden eszközzel ellehetetlenítse az ellenzék kampányát. A XVII. kerületbe Gy. Németh Erzsébet közös ellenzéki polgármesterjelölt és Dobrev Klára részvételével tervezett az ellenzék lakossági fórumot, a rendezvény helyszínét azonban 3 nappal a fórum előtt lemondta a hely tulajdonosa, méghozzá csőtörésre hivatkozva- derül ki a DK közleményéből

A párt azt is hozzá teszi, hogy tette mindezt annak ellenére, hogy a fent nevezett tulajdonos egyébként egy víz- és gázszerelő. A helyzet komikumára tekintettel felajánlottuk, hogy ha ő nem tudja megszerelni a problémát okozó csőtörést, akkor majd mi megszereltetjük, erre azonban lecsapta a telefont.

Pontosan így néz ki egy kerület, amelyben emberek és vállalkozók félnek a saját városvezetésüktől, a városvezetés pedig attól fél, hogy a polgárok október 13-án nyugdíjba küldik.

A Demokratikus Koalíciónak két rossz híre is van a Fidesznek: 1. a félelmük teljesen jogos, 2. a fórum nem marad el, a Dobrev Klára és Gy. Németh Erzsébet közös ellenzéki polgármesterjelölt rendezvényét szabadtéren fogjuk megtartani-írják.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Fideszék minden aljas húzást bevettnek a választási kampányban, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, miből van elege a magyar emberek nagy többségének.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here