Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden jel szerint folytatódik Fideszék mocskos kampánya, ám a DK nem hagyta szó nélkül, hogy az ügyészség egy mondvacsinált ügyben kezdeményezte a kampány utolsó hetében az egyik képviselőjük, Varju László mentelmi jogának felfüggesztését. Orbánék már akkora szuharéban vannak, hogy ugrasztani kellet a Fidesz-haver főügyészt is.

„Arról adott ki közleményt a Legfőbb Ügyészség, hogy az Országgyűlés elnökénél indítványozta Varju László DK-s egyéni országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Tette mindezt akkor, amikor az erről dönteni képes Országgyűlés hónapok óta nem ülésezett, hetekig még nem is fog, ám “véletlenül” pont elérkeztünk az önkormányzati választási kampány finisébe.

Tette mindezt arra hivatkozva, hogy “választás rendje elleni bűntett” történt, méghozzá az álellenzéki kamujelöltek és az ukrán bérszavazók országában.” – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

„A Demokratikus Koalíció kiáll Varju László mellett és koncepciós eljárásnak tartja az ügyészség vádjait. A DK szerint ezzel a Rendőrség és az Állami Számvevőszék után az Ügyészség is megérkezett a kampányba, ezzel már majdnem teljes a Fidesz által megszállt állami szervek részvétele az ellenzék lejáratásában. A Fidesz nagyon is jól érzi: bukni fog jövő vasárnap.” – zárja közleményét a DK.

Ami miatt vádat emeltek Varju László ellen azaz, hogy leült tárgyalni egy független képviselővel a 2018-as parlamenti választásokon. Teljesen nevetséges a dolog. Azonban az már kevésbé nevetséges, hogy a Fidesz a választási kampányban kvázi a legfőbbügyészt hívja segítségül.

2010-ben pont ugyanígy az önkormányzati választások előtt gyanúsították meg Molnár Gyulát, az MSZP akkori újbudai polgármesterét. A politikus büntető ügye lezárult, a bíróság az összes vádpontban kimondta, az ártatlanságát.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here