Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A jegyzőnél kezdte a mai napot Dunaújváros megválasztott polgármestere, hogy megtudja: mikor kezdhetik felülvizsgálni az önkormányzati dokumentumokat. A jobbikos politikushoz hasonlóan az I. kerületet elhozó V. Naszályi Márta és a VI. kerületet elhódító Soproni Tamás is átvilágítással kezdi majd városvezetői ciklusát. A politikusok közben azt is elmondták, hogy nem a bosszú és a „véres leszámolás”, hanem egy élhető környezet motiválja őket.

Az atv.hu most több olyan megválasztott polgármesterrel is beszélt, akik az ellenzék rég nem látott sikere nyomán nyertek és arra készülnek, hogy a következő években más típusú városvezetést folytassanak, mint tették azt fideszes elődeik.

A momentumos Soproni Tamás magabiztosan hódította el vasárnap Terézvárost. Ma már arról beszélt az atv.hu-nak, hogy bár Hassay Zsófia „nem volt egy rossz üzemvezető”, ő nem ebből a szemléletből szeretne kiindulni városvezetőként. A politikus elmondta: három üggyel foglalkoznak majd az első testületi ülésen. Felmérik a zöldesítés lehetőségeit, a másik a köztisztaság kérdése. Ennek összegét – tette hozzá – megdupláznák a ciklus végére. Közben a parkoláshoz is hozzányúlna, amit úgy változtatna, hogy 18:00-6:30 között lefoglalnák a lakosok számára a parkolóhelyek 30%-át.

Soproni szerint az elszámoltatás érdekes kérdés, az utóbbi időben ugyanis jöttek ki bizonyos ügyek a terézvárosi vagyonkezelőtől, amelyek gyanúra adnak okot. Mint mondta, teljes átvilágítás szükséges az önkormányzati cégekben és az önkormányzatban magában is, és ha bármi gyanúsat találnak, akkor a rendőrséghez fordulnak majd.

A politikus azt is megjegyezte, hogy aki egyébként szakmai alapon megfelel az elvárásoknak, a kerületi munkának, azt nem fogják leváltani, de a politikai kinevezettekkel vagy családi szálakon keresztül bekerült emberekkel „nyilván kezdeni fogunk valamit”.
Pintér Tamás szerint még mindig pénzek folynak el

Közben Dunaújváros megválasztott polgármestere már a választás másnapját az önkormányzati jegyzőnél kezdte, hogy megtudja: mi az a legkorábbi időpont, amikor elkezdhetik felülvizsgálni a dokumentumokat. Pintér Tamás az atv.hu-nak azt is elmondta, sok visszás esetről hallott, ezért nem várhat a dokumentumok szakemberekkel való felülvizsgálata.

 

A jobbikos politikus – Soproni Tamáshoz hasonlóan – nem szeretne „véres leszámolást” az önkormányzat és cégei körül, azt ugyanis szerinte már megtették a választópolgárok vasárnap. Első körben – folytatta Pintér – Dunaújváros gazdálkodását kell helyreállítani. Tudomása szerint ugyanis a költségvetés mínuszos, ezért is szükséges felülvizsgálni a dokumentumokat, hogy megtudják: hol szivárogtak el a pénzek. Ezt követően jöhet az építkezés, és a jó kapcsolat kialakítása a helyi vállalkozókkal, tekintve, hogy szerinte velük a települést érintő légszennyezési problémák visszaszorításában is sikert tudnának elérni.

 

„Nem hiszek a bosszúban” – nyilatkozta az atv.hu-nak az a V. Naszályi Márta, aki talán az egyik legnagyobb meglepetést okozta azzal, hogy a hagyományosan jobboldali I. kerületet elhappolta a fideszes kihívó előtt. A frissen megválasztott városvezető célja is az, hogy felülvizsgálják az önkormányzati szerződéseket és nyilvánosságra is hozzák azokat. Ezek nélkül ugyanis aligha lehet munkába állni szerinte. Ha bármilyen dokumentum szabálysértésre és bűncselekményre, vagy az önkormányzati vagyon hűtlen kezelésére utal – tette hozzá – akkor annak meglesznek a következményei.

A párbeszédes politikus azonban leszögezte: nem a személyre szabott bosszú a cél, hanem az, hogy visszaállítsák az igazságosság légkörét, miközben méltányosan maradnak mindenkivel.

V. Naszályi Márta szerint a kerületiek élete is megváltozik azzal, hogy tájékoztatva lesznek ezentúl és azzal is, hogy az eddig elfolyt pénzeket is az életük jobbítására fordítják majd. A zöldfelületek fejlesztése mellett az átmenő forgalom és légszennyezés csökkentése is prioritás. Vagyis az – tette hozzá –, hogy a kerületiek védelme lesz az első.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here