Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke lesz a szocialisták pártigazgatója, Molnárnak kulcsszerepe volt abban, hogy az ellenzék Budapesten földindulás szerű győzelmet aratott. 

Az MSZP egy másodpercig sem tétlenkedik, máris ráfordult a 2022-es parlamenti választásokra, ugyanis Tóth Bertalan elnök javaslatára, az országos elnökség egyhangú támogatásával Molnár Zsolt lett az MSZP új pártigazgatója, írja az Index. Molnár így a szocialista párt budapesti elnöki tisztsége mellett egy másik fontos pozíciót is kapott.

A Magyar Nemzet eközben úgy tudja, Molnártól az MSZP-vezetés azt várja, hogy az apparátus mellett elsősorban a pártszervezetek munkáját, hatékonyságát javítsa, továbbá a hétvégi önkormányzati választáson az ellenzék számára sikeresnek bizonyuló „Budapest-modellt” országos szintre terjessze ki.

Molnárnak kulcsszerepe volt abban, hogy a hétvégén az ellenzék mindent elsöprő győzelmet aratott. Ezt jól mutatja, hogy még a választási kampányban az egyik kemény ellenlábasa Puzsér Róbert a következőket mondta róla:

„Molnár Zsolt az, akinek a noteszában összeállt az ellenzéki együttműködés Budapesten, Molnár Zsolt notesze nem csak egy notesz, hanem az közjogi intézménnyé vált ellenzéki oldalon”.

Molnár a szó klasszikus jó értelmében vett kiváló szürke eminenciás. Azon túl, hogy kiváló stratégiai érzékkel rendelkezik, jó szervező és remek politikai érzéke is van. Képes volt Budapest 23 kerületében egy akolba terelni az ellenzéki pártok mellett az összes jelentős ellenzéki figurát is.

Bár már sokan elfelejtették, de Ő volt az aki 2018. szeptemberében előállt azzal az ötlettel, hogy Budapesten előválasztáson dőljön el, hogy ki lesz Tarlós István kihívója. Kezdetben az ellenzéki nyilvánosság mosolyogva és szkeptikusan fogadta az ötletet, de Molnár kitartott az elképzelése mellett.

Még amikor elindult az előválasztások első fordulója, akkor is igen cinikus cikkek születtek, de minden cincogás elhallgatott, amikor is kiderült, hogy a modell nagyon is működik és tízezreket képes megmozgatni: ekkor már mindenki innovációt kiáltott, ami  ráadásul az MSZP nevéhez főződik.

Tehát túlzás nélkül kijelenthető, hogy Molnár a budapesti ellenzéki választási győzelem szülőatyja. Nem véletlenül kapott rengeteg igaztalan és hamis támadást az elmúlt években a propaganda médiától. Kollaboráns, Fidesz ügynök és a stb. De az idő eldönti mi igaz és mi hamis.  Most az MSZP őt bízta meg, hogy kezdje felkészíteni az ellenzéket 2022-re. Jó döntés.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here