Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a győri Fidesz-tagságon kívül szinte mindenki úgy gondolja, hogy távoznia kellene a botrányba keveredett győri polgármesternek

Az önkormányzati választás utolsó heteiben robbant a Borkai-botrány, bár ennek ellenére, ha szoroson is de megválasztották a Fidesz színeiben induló városvezetőt. Már a botrány hatására kiderült nem egységes Borkai megítélésében a Fidesz.

A választásokat megelőző pénteken, az akkor még főpolgármester Tarlós István jelentette ki, hogy szerinte a győri botrány-polgármesternek nincs helye a közéletben. A zuhanyhíradóból az derül ki, hogy Kövér László is így gondolta.

Sőt, az akkor külföldön tartózkodó Orbán helyett hozott döntést: Borkainak mennie kell. Össze is hívták a sajtótájékoztatót, ahol bejelentették volna Borkai lemondását, ám Orbán Viktor ezt megneszelte és leállította külföldről ezt a folyamatot.

A polgármester közös megegyezésre távozott a választások után a Fideszből, ám a kedélyek nem csendesedtek: a napokban Kósa Lajos jelentette be, hogy a győri polgármesternek le kellene mondania.

Ameddig a Fidesz egyáltalán nem egységes a botrány kapcsán, addig az emberek szinte egyöntetűen úgy gondolkodnak, hogy nem maradhat polgármester Borkai Zsolt. Legalább is ez derül ki az ATV Heti Napló közönség szavazásából.

A műsor nézőinek körében 96 százalék a távozás pártiak aránya, míg csupán 4 százalék gondolja úgy, hogy maradhat a botrány-polgármester a székében. Egy érdeme minden jel szerint van ennek az embernek: egység frontot alakított ki ellenzéki és Fidesz szavazó között egy kérdésben.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy az emberek egyöntetűen Borkai távozását követelik, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy még a Fidesz-elithez is eljusson a valóság!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here