Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden jel szerint Győr botrányba keveredett polgármesterét nem merik a választók elé engedni, helyette a regnáló alpolgármester emlékezik majd meg az 56-os hősökről a városi ünnepségen.

 

Győrben már javában készülődnek az október 23-i ünnepségre, város honlapján viszont kedd délután még nyoma sem volt az eseménynek, a Google-kereső pedig egy korábbi 56-os megemlékezést dobott fel, amelyen Borkai Zsolt mondott beszédet- írja az atv.hu

A botrányba keveredett városvezető sajtósa délelőtt viszont egyértelműsítette: Borkai az idén nem lesz ott a hivatalos ünnepségen. A helyi ellenzék szerint Borkai fél. Glázer Tímea volt ellenzéki polgármesterjelölt az ATV Híradónknak azt mondta: számukra elképzelhetetlen, hogy Borkai a történtek után hogyan megy el egy óvodába vagy iskolába, vagy hogyan nyit meg például egy ünnepséget.

Borkai Zsolt múlt héten azt mondta: 5 évig polgármester szeretne maradni, de a Fidesz tagságát megszünteti, miután botrányba keveredett. A miniszterelnököt is erről kérdezték hétfőn a parlamentben. Orbán Viktor csak annyit mondott: beteges dolognak tartja a történteket.

Közben Polt Péter legfőbb ügyész és Kontrát Károly belügyi államtitkár is megerősítette: több feljelentés nyomán is nyomoznak a Borkai-ügyben.

A DK elnöke az Egyenes Beszédben azt mondta: hónapokig tarthat majd a nyomozás. Ahogy azt elegánsan szokták mondani, ezek vizet prédikálnak és bort isznak. Szó nincsen kereszténységről szó nincsen családról, szó nincsen tisztességről, meztelen lett a király és megrázta a Fidesz egészét.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here