Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„A főváros vezetőinek példát kell mutatniuk emberségből, tisztességből és szolidaritásból. Sokan fogják szembeállítani Budapestet a vidékkel, de nem szabad bedőlni nekik” – mondta Karácsony Gergely mai ünnepi beszédében az ellenzéki 56-os ünnepségen. Budapest új főpolgármester szerint,  erős hidak kötik össze a magyarokat, mint Pestet és Budát.

Több ezres tömeg vett ma részt Budapesten az ellenzék 1956-os megemlékezésén,  ahol a kulturális műsorok mellett Karácsony Gergely, Budapest ellenzéki főpolgármester mondott beszédet.

Karácsony hangsúlyozta, hogy 1956 hősei olyan országot akartak, ahol nem hazudnak a képükbe a pénzükön fenntartott csatornákon. A szabadságvágy mindig utat tör magának, mint 1989-ben– tette hozzá a főpolgármester, aki szerint az országnak Nyugaton kell kikötnie Kelet helyett.

Karácsony Gergely beszédje 53:12-től kezdődik!

Ma újra Kelet felé viszik az országot, nem kerültünk közelebb az álmainkhoz – mondta Karácsony Gergely, aki szerint hiba volt azt hinni, hogy mások megcsinálják helyettünk a köztársaságot, hogy nekünk nincs dolgunk vele. Kiszolgáltattuk nekik az álmainkat, a lentről indult vezetőkből kiváltságos kevesek lettek – véli a főpolgármester. Az álmok megvalósításához nem a hatalom emberei, hanem az emberek hatalma kell.

A köztársaságnak rátok van szüksége – szólt híveihez a főpolgármester.

10 napja a város nagy többsége, hogy a kiváltságos kevesek helyett a nagy többség gyarapodását akarja látni. Semmit rólunk nélkülünk! – Karácsony szerint ezt üzenték a budapestiek 13-án, és szerinte „még ez a kormány is megértette” az üzenetet. Úgy látja, hogy erről szól a tegnapi kormányhatározat.

Nem Budapest vezetésének, hanem a budapestieknek az akaratát fogja képviselni a kormánnyal folytatott tárgyalásokon – ígérte a főpolgármester, aki a felelősségvállalás új korszakát hirdeti meg. A Városház tér megújul és minden nap nyitva fog állni a fővárosiak előtt. Tiétek a tér és tiétek a város is, gyertek és vegyétek a birtokotokba! – szólította fel híveit Budapest főpolgármestere.

A kihívások lehetnek újak és a válaszok is, de az értékek, a hűség, tisztesség, tolerancia és hazafiság nagyon is régiek. Ezek az 56-osok és a 89-esek értékei is – mondta ünnepi beszédében a főpolgármester, aki azt is hozzátette: Budapestnek olyannak kell lennie, amilyennek az országnak is lennie kellene.

Maradjunk együtt, Budapest! – zárta beszédét Karácsony Gergely.

A propaganda média nem fog beszámolni Budapest főpolgármesterének megemlékezéséről, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, lehet felemelően is megemlékezni!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here