Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Már megint Ferencváros, mondhatja a kedves olvasó, hogy ilyen nincs. De ez a kerület tényleg állatorvosi lova lesz a Fidesz hozzá nem értő, nem törődöm és korrupt politikájának. 

Az önkormányzati választások után egy héttel, azaz október 21-én hozta nyilvánosságra az Állami Számvevőszék azt a vizsgálati jelentést, amit a Ferencvárosi Önkormányzat vagyonkezelőjénél tartott.

A vizsgált időszak természetesen a Fidesz éveire vonatkozik, melyekről az ellenzékiséggel nem vádolható Állami Számvevőszék így nyilatkozik:

A  Ferencvárosi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság vagyongazdálkodása nem volt szabályszerű. Számviteli beszámolóit 2015-2017. években nem támasztotta alá leltárral, beszámolója nem volt megalapozott, megsértette a valódiság elvét, működésének elszámoltathatósága, átláthatósága, a nemzeti vagyon megóvása
nem volt biztosított-írja a jelentés.

Az is kiderül, hogy az önkormányzat képviselő-testülete nem tárgyalta és így nem is fogadta el a vagyonkezelő 2015-2017 közötti beszámolóit. Ami furcsa helyzetet teremt máris. Az ÁSZ azt a javaslatot tette, hogy a képviselő testület fogadja el a cég beszámolóit.

Igen ám, csak közben történt egy önkormányzati választás. A fideszes képviselők helyett ellenzékiek kerültek be a testületbe. Egy olyan beszámolóról kellene dönteniük, ami nem is az ő hivatali évek gazdálkodásáról szól, plusz egy balhés mutyis cég pénzügyeit teszi tisztába.

Ugyanis Ferencváros korrupciógyanús ügyeinek szálai szinte kivétel nélkül a vagyonkezelőhöz, a FEV IX. Zrt-hez vezetnek. Itt intézték a kerületre rászabadult vállalkozó, Rudits Tibor sok száz milliót felemésztő, gyanús kéményfelújításait, de  a kincstárhoz tartozott a már közismerten alvilági módszerekkel üzemeltetett parkolási rendszer, itt vezették a csókosok számára parkolási VIP listát.

Emlékezetes, hogy nevetséges áron adtak el nagy értékű telkeket totálisan átláthatatlan hátterű üzleti köröknek, és hozzájuk tartozott a József Attila Terv elnevezésű szociális városrehabilitációs projekt, ami kapcsán az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) súlyos szabálytalanságokat állapított meg, és 322 millió + kamatok megfizetésére kötelezte az önkormányzatot.

Hát lesz feladata bőven az ellenzéknek, Baranyi Krisztina és csapatának, hogy rendet tegyen a ferencvárosi önkormányzat gazdálkodásában.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here