Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az önkormányzati választások egyik legnagyobb meglepetése, hogy az egykoron atom fideszes Hódmezővásárhelyen ismét hatalmas vereséget szenvedett az Orbán vezette kormánypárt. A polgármester Márki-Zay Péter maradt és a Fidesz csupán egy körzetben nyert. A megválasztott polgármester a szeged.hu-nak adott egy interjút.

„Természetesen lesz tisztogatás, de politikai tisztogatás nem lesz. Ez óriási különbség” – mondta Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a szeged.hu-nak adott interjújában. Az október 13-i választáson megszerzett közgyűlési többség birtokában ugyanis az ellenzék már bele tud nyúlni az önkormányzati cégek vezetésébe is.

„Akik szakmailag nem végeznek kielégítő munkát, akik bűncselekményeket követnek el, lopnak, csalnak, hazudnak, azoktól rövid úton meg kell szabadulnia a városnak. Tisztességes, jó menedzsereket kell találnunk helyettük, miközben szeretnénk megtartani a jól dolgozókat.

”Márki-Zay szerint „a pazarlás és a lopás megszüntetése” százmilliós nagyságrendű pénzt jelenthet a városnak. Példaként említette a Hód-Menzát, ahol „a lopások megszüntetése 30 millió forintot jelent. Ezt a még Fidesz által kinevezett vezetés mondja, őket például meg is akarjuk tartani”.

A polgármester szerint a fideszes politikusok többsége tisztában van a korrupció jelenlétével, és Európa-párti, „ők sem akarnak kipcsakok lenni, iszlamistákkal barátkozni, és keleti diktatúrát sem akarnak építeni. Fogaskerekek csupán a lopás gépezetben. Még nem értették meg, mekkora a felelősségük, de érzik a bajt, a lelkiismeretük már régen megszólalt, mert ők sokkal többet tudnak a rendszer bűneiről, mint mi, kívülállók”.

Márki-Zay azt mondta,  „sok fideszes politikus kimondottan hálás nekem azért, hogy kritizálom a rendszert – hiszen kell az építő kritika, valakinek ki kell mondania azt, ami nem mehet így tovább”.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here