Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A magyarországi önkormányzati választás áttörést hozott: megrendült a Fidesz legyőzhetetlenségéről szóló bénító mítosz – írta az Open Democracy portálon Vidra Zsuzsanna, a CEU kutatója, az ELTE előadója. A populisták mindenhol polarizáló retorikát és politikát alkalmaznak a politikai hatalom megőrzése érdekében, és az elemzések szerint a Fidesz sikerei elsősorban ennek a politikai stratégiának – a maga által kijelölt mindenkori ellenség elleni harcnak – köszönhető, amely erősen polarizálta a magyar társadalmat.

 

Ha nem vagy a Fidesz híve, akkor a nemzet ellensége, idegen erők ügynöke vagy. Ez a jelszó, és ennek jegyében ellenséggé válnak a civil társadalom szereplői is, különösen azok, akik a rasszizmus és a szélsőségességek visszaszorítása, és a demokratikus értékek (az emberi jogok, a kritikus gondolkodás, a párbeszéd, valamint a partnerség) megerősítése érdekében dolgoznak. Ezek a szavak nem csak hiányoznak a jelenlegi kormány szótárából, hanem mindenki gyanús, aki ezeket használja, és az illetőt liberálisnak, baloldalinak, kommunistának, idegen ügynöknek bélyegzik meg.

A megfélemlítő retorikát és stratégiát a demokratikus intézmények belső erodálása kísérte. Ez azzal az aggasztó következménnyel járt, hogy úgy tűnt: a Fidesz választásokon nem legyőzhető. A Fidesz nagyon népszerű, és stabil szavazótábora van.

Ám a polarizáló stratégia és a nem demokratikus kormányzási stílus kialakított egy másik Magyarországot is azokból, akik megbélyegzettnek érzik magukat, értéknek tekintik a demokráciát és az emberi jogokat, úgy érzik, hogy leszakadtak, belefáradtak az örökös harci légkörbe, és úgy érzik, hogy Európához tartoznak. Ezek a szavazók éreztették jelenlétüket azzal, hogy Budapesten és számos nagyobb városban ellenzéki polgármestert választottak.

A választás kétségtelenül áttörést jelent: megrendült a Fidesz legyőzhetetlenségéről szóló, bénító mítosz. Egyelőre még megválaszolatlan a kérdés, hogy most mi következik, hogy hogyan fogják tudni a demokratikus erők ellensúlyozni a Fidesz polarizáló, szélsőséges retorikájának és politikájának hegemóniáját, és például hogy hogyan fogják tudni tovább mozgósítani a Fidesszel elégedetlen szavazókat.

„Mindenesetre azonban most van esély arra, hogy az ellenzék aktívabbá váljon, növelje befolyását, és olyan politikát valósítson meg, amelynek célja nem a különféle csoportok közötti szakadékok folyamatos mélyítése, hanem azok áthidalása” – írta a szerző.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here