Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Elégé eldurvult a helyzet az ukrán határnál, maffia filmekbe illő fenyegetést kapott a magyar hatóság, egy ukrán cigicsempész egy koszorúval üzente meg a szabolcsi rendőrnek, hogy a halálát kívánja

Letartóztatták azt a két beregi férfit, akik ukrán megbízójuk utasítására a halálára utaló koszorút helyeztek el az egyik rendőr háza elé azért, hogy megfélemlítsék. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság egyik határrendésze a vidéki családi háza előtt 2019. október 20-ára virradóan,  egy műanyag zsákban csomagolt koszorút talált, melynek szalagjaira a halálára utaló feliratot írtak.

A nagy erőkkel megkezdett nyomozás során több szakértői vélemény beszerzése, tanúk kihallgatása után és a Nemzeti Védelmi Szolgálat segítségével öt napon belül sikerült elfogni két környékbeli magyar férfit, akikről megállapították, hogy egy ukrán férfi megbízásából jártak el,  és 50 ezer forintot kaptak az akcióért.

Kiderült az is, hogy az ukrán azért haragudott a rendőrre, mert az korábban intézkedett ellene. Ráadásul az ukrán férfi szerint a rendőr akadályozza a határ közelében végzett cigaretta-csempészetet is, ezért meg akarta félemlíteni.

Az ügyészség azért indítványozta a két gyanúsított letartóztatását, mert külföldi társukat egyelőre nem sikerült elfogni, így fennáll az összebeszélés veszélye, amennyiben a gyanúsítottak szabadlábon védekeznének.

A bíróság egy hónapra rendelte el a gyanúsítottak letartóztatását, akik védőikkel együtt fellebbeztek a döntés ellen. (Ügyészség)

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here