Pikó András, az ellenzék VIII. kerületi polgármestere “aprómunkáiról” számolt be Facebook-oldalán, amelyek közé tartozott például annak eldöntése is, hogy idén ki osztogassa a gyerekeknek a Mikulás-csomagokat.

A politikaipedofilia iskola példájáról számolt be Józsefváros frissen megválasztott ellenzéki polgármestere. Pikó András azt írta: polgármesteri munkája során azt a kérdést kapta, hogy az idén kapnak-e Mikulás-csomagot a képviselők. Kiderült, hogy a kérdés valójában arra vonatkozik, hogy készüljenek-e olyan csomagok az óvodákba, amiket a képviselők vihetnek el és oszthatnak szét a gyerekek között.

A polgármester azt is megdöbbenve osztotta meg, hogy volt olyan képviselő az önkormányzat dolgozói között, aki korábban maga öltözött be Mikulásnak. Az ellenzéki kerület vezető írásából kiderül, hogy a gyerekeket biodiszletnek használó Fidesz- hagyományt megszakítják, idén nem a képviselők osztogatnak majd csomagokat, hanem “rendes, nem-politikus Mikulások”.

Pikó András emellett arról is írt, hogy idén is lesz a kerületben jégpálya, és a téli szünetben ingyenessé teszik a korcsolyabérlést is, hogy a szegényebb gyerekek is tudjanak korcsolyázni.

Jut eszembe: nincs kerületi újság, FB-oldal, honlap és az infopontokkal is kellene valamit kezdeni. Folyamatosan dolgozunk ezen. De ha a leggyorsabban haladunk, akkor is november végén, december elején jöhet ki a már nem propaganda lapunk első száma

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here