Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere máris bosszúpolitikát sürget az ellenzéki vezetésű főváros ellen, mert az nem úgy akar táncolni, ahogy Fideszék fütyülnek

A begőzölt székesfehérvári fideszes polgármester megfosztaná a budapestieket az augusztus 20-ia tűzijátéktól és kezdeményezni fogja, hogy augusztus 20-án a központi megemlékezéseket  Esztergomban és Székesfehérváron rendezzék meg. A bosszúpolitika meghirdetésének oka, hogy a főváros ellenzéki vezetése úgy akar inkább elhelyezni egy szobrot, hogy ne kelljen fákat kivágni.

A Fővárosi Közgyűlés keddi alakuló ülésén Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára 24 igen és 2 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett felfüggesztette a Szent István-szobor elhelyezési munkálatait a XIII. kerületi Szent István parkban. Az előző testület korábban úgy határozott, hogy a park déli részén állítják fel az államalapító király egészalakos szobrát.

Az elfogadott javaslat szerint megvizsgálják a szobor elhelyezését a park más részén, és ha ez nem járna sikerrel, akkor keresnének az alkotásnak egy másik helyet.

Karácsony Gergely az előterjesztésében azt írta, a szobor elkészült, de helyi civil szervezetek arra kérték őt, hogy a felállítás tervezett helyét vizsgálja felül a fővárosi önkormányzat. Karácsony azt mondta, mindenképpen legyen Szent István-szobor a Szent István parkban, csak ne úgy, ahogy eredetileg tervezték.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here