Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hétfőn zsarolás és más bűncselekmények miatt több embert, köztük egy volt válogatott labdarúgót is előállítottak, most kiderült, hogy köztük van két, prostituáltként dolgozó nő is, akiket őrizetbe vettek. Persze szegény botrány-polgármester urat nem, a nyomozás úgy pöndörödik, hogy ő az áldozat.

A győri botrány-polgármester ügye furcsa gellert kezd kapni, hamarosan könnyes zsepik százait sírják majd tele szegény Borkaiért a Fidesz polgári köreiben, ugyanis eddig már mindenkit őrizetbe vettek szinte és kezd Borkai lenni a szegény áldozat.

Az ORFK kommunikációs szolgálata szűkszavúan reagált Magyar Nemzet kérdéseire. Eszerint az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) zsarolás és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Az eljárásban több gyanúsított van. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség nem ad bővebb tájékoztatást.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a két nő azonos azzal a két huszonéves magyar nővel, akik a Borkai Zsolt győri polgármester horvátországi hajóutazásán szexuális szolgáltatásokat nyújtottak a volt politikusnak és a hozzá közel állónak tartott neves győri ügyvédnek. A hatóságok ezt nem kommentálták.

Az orgiáról készült felvételt Az ördög ügyvédje nevű blog tette közzé az egyik legnagyobb pornóoldalon, majd egy közösségi oldalon, ahol aztán számos, a közpénzek győri felhasználásával kapcsolatos, bűncselekményekre, valamint kábítószer használatára utaló információk láttak napvilágot, hogy ezen ügyekben nyomozna-e Borkai ellen a rendőrség azt nem tudjuk.

De hamarosan ki fog derülni, hogy Borkait  a két huszonéves lány csak kényszerítette és ő igazából egy áldozat, aki az se tudja, hogy került oda… nevetséges ez a Fidesz világ.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here