Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Amennyiben az Európai Néppárt úgy dönt, hogy visszafogadja a Fideszt, „akkor többen el fogjuk hagyni az Európai Néppártot.” – nyilatkozta a Népszavának Frank Engel, a luxemburgi Keresztényszocialista Néppárt (CSV) elnöke.

Engel a Fidesz és Orbán politikájának egyik legjelentősebb néppárti kritikusa: pártja, a luxemburgi CSV egyike volt annak a 13 pártnak tavaly év elején, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az Európai Néppártból.

„Vagy ők, vagy mi, ezt már akkor világosan megmondtuk” – utalt Engel a Fidesz kizárásának kezdeményezésére. Orbán Viktor ma reggel a Kossuth rádióban többek között arról is beszélt, hogy mi lesz a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatával:

„Nem tudjuk még mi sem, ezért tartjuk függőben a tagságunkat, nem döntöttük még el, hogy folytatjuk-e a közös életünket a Néppárttal. Ha a néppárt tisztázza, majd döntünk.”
Orbán szerint az EPP éppen baloldali fordulatot hajt végre, ők pedig a Fidesszel nem akarnak „egy ilyen közösséghez tartozni, csak olyanhoz, amely tiszteli a magyarokat és megvédi a határokat”.

Donald Tusk, a Néppárt elnöke tegnap jelentette be, hogy az EPP bölcsek tanácsa január végén dönt a Fideszről. Tusk a zágrábi konferencián elmondta, hogy bár korábban Orbán „nagyon közeli barát volt”, most már képtelen egyetérteni a magyar miniszterelnök által képviselt ideákkal, különösen az illiberális demokrácia rendszerével.

„Elhatároztuk, hogy harcolunk az ilyen ötletek ellen” – tette hozzá. Bár ez szintén nem túl biztató a Fidesz számára, mégis enyhébb megfogalmazás, mint a  most leköszönő EPP-elnök Joseph Daul álláspontja. Daul a Fidesz kizárásakor ugyanis kategorikusan kijelentette:

„Nem veszélyeztethetjük a demokráciát, a jogállamiságot, a sajtószabadságot, az akadémiai szabadságot vagy a kisebbségek jogait. Az EU-ellenes retorika elfogadhatatlan.”
Márciusban döntött az Európai Néppárt 190-3 arányban a Fidesz felfüggesztése mellett.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here